Főpolgármesteri Hivatal: a főváros és a BKV ura a 3-as metró körüli helyzetnek

A Tarlós István főpolgármester és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben azt írták: a DK (korábban MSZP-s) képviselője elszólta magát a minap, mikor egy 2012. évi, korai jelentésre hivatkozva hibák sorozatát idézte, akaratlanul elismerve ezzel, "mit hagytak hátra maguk után".

Ehhez képest az M3-as ma is közlekedik, folyamatos a biztonsági ellenőrzés, folyik a szerelvények teljes felújítása, valamint a sínek cseréje, ami korábban nem történt meg.
 


A sorozatos, "a fővároson kívüli nehézségek ellenére" a kiviteli tendereztetés feltételeit is megteremtették - olvasható Főpolgármesteri Hivatal közleményében. Úgy fogalmaztak: "mindezekért visszautasítjuk a sorozatos és cinikus, közvetlen balesetveszéllyel való riogatással vegyített áskálódást a Főváros ellen.

Főként azok részéről, akik vagy nem ismerik a probléma tartalmát, vagy - ami rosszabb - elmulasztották hatalomgyakorlásuk hosszú évei alatt még az előkészítő munkálatokat is megkezdeni a negyvenéves, elavult létesítmény felújítására." A Demokratikus Koalíció csütörtökön jelentette be, hogy aláírásgyűjtést indít a 3-as metró azonnali felújításáért, mert Tarlós István és a Fidesz hat éve "nem tesznek semmit a 3-as metró utasaiért, a felújítás egyre bizonytalanabb".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com