Fővárosi Közgyűlés - Az MSZP támogatja a 3-as metró javasolt felújítását

Az MSZP a jelenlegi balesetveszélyes helyzet megváltoztatása érdekében támogatja a 3-as metró fideszes városvezetés által javasolt felújítását.

mszp-logoA szocialisták álláspontját Horváth Csaba, a párt fővárosi frakcióvezetője és képviselőtársa, Tüttő Kata ismertették újságíróknak hétfőn, a Fővárosi Közgyűlés metrófelújítás elindításáról döntő rendkívüli ülése előtt.

Horváth Csaba hangsúlyozta, akkor értenek egyet a metrószerelvények felújításával, ha a megjavított kocsik várható élettartalma megegyezik majd az új szerelvényekével, vagyis a következő 35-40 évben komolyabb szervizelés nélkül használhatók lesznek.

A szocialista politikus beszélt arról is, jobban örülnének, ha a főváros hitelfelvétel nélkül állami támogatásból oldaná meg a 3-as metró felújítását.

A közgyűlés hétfőn 28 igen szavazattal 2 nem ellenében fogadta el a metrófelújításról szóló kormánypárti javaslatot, amelyet a Fidesz mellett az MSZP és a Jobbik is támogatott, kizárólag az Együtt-PM voksolt nemmel.

Tüttő Kata közölte továbbá, hogy egy újabb rendkívüli közgyűlés összehívását szorgalmazzák szeptemberre. Az MSZP egyebek mellett a BKV-finanszírozás rendbetételét, a budapesti kölcsönbiciklik ügyét és a budai fonódó villamos kérdését javasolja napirendre venni még az októberi önkormányzati választás előtt - mondta.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com