Fővárosi Közgyűlés - Elfogadták a BRFK múlt évi beszámolóját

Elfogadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) múlt évi beszámolóját a Fővárosi Közgyűlés hétfőn. A dokumentum szerint a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2014-ben 15,4 százalékkal csökkent az előző évhez képest.

Ülésezik a F?városi Közgy?lés a F?polgármesteri Hivatal dísztermébenA beszámolót 28 igennel, 3 tartózkodás mellett fogadta el a testület.

Bucsek Gábor, budapesti rendőrfőkapitány elmondta: a javuló közbiztonság egy folyamat eredménye, a 2013-ban bevezetett központi tevékenységirányítás új fejezetet hozott az egész rendőrség ügyeleti rendszerében és reagálóképességében. Ennek hatékonyságát nagymértékben segítette a modern technikára épülő egységes segélyhívórendszer hívásfogadásának központosítása is.

A fővárosi tevékenységirányítás hatásfokát tovább javították azzal, hogy a beérkező segélyhívásokra elsősorban a központi erők reflektálnak. A korábbi átlagos 38 perces reagálási időt sikerült múlt év decemberére 29 percre sikerült leszorítani - közölte.

Bucsek Gábor elmondta, folyamatosan jelennek meg az új pszichoaktív szerek, a fiatalok egyre korábban próbálják ki a kábítószert, ezért nagyon fontos feladatnak nevezet a terjesztőkkel szembeni fellépést.

Tokody Marcell (Jobbik) szerint kevésnek mondhatóak az eredmények, tovább kell csökkenteni a reagálási időt.
Szaniszló Sándor (MSZP) szerint a statisztika alapján javulás mutatkozik, de az eredmények napi szinten nem érezhetők. Közölte, támogató szavazatukat vegye a rendőrfőkapitány biztatásnak.

Tarlós István főpolgármester megköszönte a főkapitány múlt évi munkáját, és azt mondta, hogy a rendőrséget ért kritikák szolidnak mondhatóak.

A beszámoló szerint 106 628-ról 90 207 csökkent a fővárosban regisztrált bűncselekmények száma 2013-ról 2014-re. A közterületen elkövetett bűncselekmények számában 40 százalékos csökkenés figyelhető meg: 2013-ban 35 541, 2014-ben 21 245 bűncselekményt regisztráltak.

A személy elleni bűncselekményeken belül a legsúlyosabb élet ellenes bűncselekmény az emberölés, ebből 2014-ben 45, 2013-ban 52 volt, ami 13,5 százalékos csökkenést jelent.

Az emberölés "nyomozáseredményességi" mutatója a múlt évben 82,9 százalék volt, ez 13,5 százalékkal magasabb arány, mint 2013-ban. Szándékos emberölés 2014-ben és 2013-ban is 27 volt.

A testi sértések száma 2013 és 2014 viszonylatában 10,5 százalékos növekedést mutat, 2013-ban 1829, 2014-ben 2022 testi sértés történt.

A legtöbb testi sértést 2014-ben a XIII. kerületben (160), a VIII. kerületben (157), valamint a XIV. kerületben (143), a legkevesebbet a XXIII. kerületben (15) regisztrálták.

A beszámoló szerint a vagyon elleni bűncselekményeken belül jelentős, 16,2 százalékos csökkenés figyelhető meg, a lopások - betöréses lopásokkal együtt - számának alakulásában, 2013-ban 51 359 lopást, 2014-ben 43 018-at regisztráltak.

A lopáson belül jelentősen csökkent a gépjárművekkel kapcsolatos jogsértések száma: a gépjárműfeltörések 4586-ról 3715-re, a személygépkocsi lopások 3446-ról 2902-re, a jármű önkényes elvétele pedig 385-ről 359-re csökkent.

A legtöbb személygépkocsi-lopás 2014-ben is a XI. kerületben történt, ám ennek száma a 2013-hoz viszonyítva 529-ről 422-re, a XIV. kerületben 345-ről 315-re, a III. kerületben 322-ről 292-re csökkent.

A legkevesebb személygépkocsi-lopás tavaly is a VI. kerületben történt, a 2013-as 22 esetet tavaly sikerült 12-re csökkenteni - olvasható.

A lopáson belül 2,1 százalékkal csökkent a lakásbetörések száma: 2013-ban 6826, 2014-ben 6680 lakásba törtek be.

A legtöbb lakásbetörést 2014-ben a II. kerületben (730), a XI. kerületben (669) és a XIII. kerületben (549) követték el. A legkevesebb lakásbetörés a XXIII. kerületben (92) volt.

A rendőrségi beszámoló szerint a 2013-as és 2014-es év végi mutatók összehasonlítása alapján egyértelműen kijelenthető, hogy pozitív elmozdulás történt a lakosság kriminális érzékenységét leginkább befolyásoló bűncselekmények, így különösen az emberölés, a lopás, a személygépkocsi-lopás, a gépjárműfeltörés, a lakásbetörés és a rongálás nyomozáseredményességi mutatóiban.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com