Fővárosi Közgyűlés - MSZP: Budapest gyorsít a lejtőn

Az MSZP szerint halmozódnak a budapesti városvezetés keltette botrányok, Tarlós István pedig eközben bujkál a nyilvánosság elől.

mszp-uj-logoBudapest gyorsít a lejtőn, Tarlós István főpolgármester pedig eközben úgy csinál, mint egy előkelő idegen - fogalmazott Horváth Csaba, a szocialisták budapesti frakcióvezetője szerdán újságíróknak.

Az ellenzéki politikus szerint itt lenne az ideje, hogy Tarlós István kiálljon a nyilvánosság elé és magyarázatot adjon az "elbukott troli tenderről", az FKF felesleges és méregdrága sótárolóiról, a taxirendelet problémáiról, valamint a négy éve készen álló Rácz fürdő zárva tartásának okáról. Az MSZP magyarázatot vár arra is, hogy miért kellett "üresen álló plázát" csinálni az eredetileg kulturális célokra szánt CET-ből - fejtette ki.

Horváth Csaba elmondta, a városvezetés a botrányok tisztázása helyett szerdán arról dönthet, hogy Tarlós Istvánnak "már nem kell közgyűlést tartania ebben a ciklusban, ha nincs kedve".

Frakciótársa, Tüttő Kata arra hívta fel a figyelmet, hogy a közgyűlés szerdai ülésére összesen több mint hatezer oldalnyi előterjesztés érkezett, a képviselőknek pedig 385 esetben kell döntést hozniuk. Az ellenzéki politikus szerint ekkora mennyiségű iratanyagból nem lehet lelkiismeretesen felkészülni, így a kormánypárti képviselők a legtöbb esetben olvasatlanul szavazzák majd meg a szerdai előterjesztéseket.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com