Garázdaság miatt eljárás indult egy zuglói LMP-s képviselő ellen

Garázdaság vétsége miatt eljárás indult a XVI. kerületi rendőrkapitányságon Várnai László zuglói önkormányzati képviselő ellen, aki emiatt felfüggesztette LMP-s tagságát - írta a Magyar Hírlap kedden a Fővárosi Főügyészség tájékoztatására hivatkozva.

A cikk szerint a XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség korábban a vádemelés elhalasztásáról határozott, amely ellen a gyanúsított panasszal élt. Az MTI keresi az ügyben a főügyészséget. A Magyar Hírlap megkereste Várnai Lászlót, aki annyit mondott: szakítása után gyermekelhelyezési pere volt, amely azután rendben lezárult. Visszautasította azokat a híreket, hogy felesége vagy élettársa bántalmazása miatt indult volna eljárás ellene. A politikus az ügy kirobbanásakor felfüggesztette LMP-s párttagságát.

lmpA Magyar Hírlapnak Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke elmondta: az illetékes pártszervek vizsgálják, hogy lefolytatható-e Várnai László ellen fegyelmi eljárás. Egyúttal hangsúlyozta: az ártatlanság vélelme a képviselőt is megilleti, de az LMP alapértékeivel összeférhetetlen bármilyen erőszakos cselekmény.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com