Gulyás Gergely: a benyújtása előtt lesz ötpárti egyeztetés a gyülekezési törvény módosításáról

A Fidesz-frakció teljesíteni fogja Schiffer András ötpárti egyeztetésre vonatkozó kérését bármilyen, a gyülekezési törvényt érintő módosítás benyújtását megelőzően - közölte Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke az MTI-vel.

1383207557_gulyas_gergely_mtiA fideszes politikus közleményében arra reagált, hogy Schiffer András, az LMP társelnöke, frakcióvezetője szerdán felszólította a kormányt, hogy ha a gyülekezési törvény módosítását tervezi, erről kezdeményezzen ötpárti egyeztetést, és az állampolgári tiltakozás törvényes kereteit "ne próbálja meg erőből újraalkotni".

Gulyás Gergely közölte: örül annak, hogy Schiffer András is "valós anomáliának" tartja azokat a problémákat, amelyek miatt a gyülekezési törvény módosításának szükségességét felvetette, és amelyek semmilyen formában nem korlátozzák a gyülekezési jog rendeltetésszerű gyakorlását.

A politikus hangsúlyozta, hogy a Fidesz továbbra is kiáll az alkotmányos alapjogok - így a gyülekezési jog - zavartalan gyakorolhatósága mellett. "Tesszük ezt természetesen akkor is, amikor a kormány elleni tüntetők jogairól van szó" - fogalmazott.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com