Gulyás Gergely: a kormány három olyan ukrán katonai vezetőt tiltott ki, aki a kényszersorozásért felelős

A kormány három olyan ukrán katonai vezetőt tiltott ki, aki a kényszersorozásért felelős - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.Gulyás Gergely elmondta, a kormány szomorúan vette tudomásul, hogy folytatódik a kényszersorozás Kárpátalján és az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására hívta fel az ukrán hatóságok figyelmét a kormány nevében.

Emlékeztetett arra, hogy "tavaly Sebestyén József honfitársunk halt bele a kényszersorozásba", most pedig egy szívbeteg, az ukrán sorozóbizottságok által is többször alkalmatlannak nyilvánított magyar ember lett áldozata ennek.

Ez egy megtámadott, háborúban álló országban is elfogadhatatlan - hangsúlyozta, jelezve: a magyar kormány "különösen kényes" arra, ha a kárpátaljai magyarság jogait veszik semmibe.

Elmondta, döntöttek három olyan katonai vezető kitiltásáról, aki a kényszersorozásért felelős. Az európai normákkal is ellentétes az, ami történt, ezért a schengeni övezetből történő kitiltásokat is elrendelete a kormány - közölte.

Gulyás Gergely rámutatott: "ezt az Ukrajnát akarják már 2027-ben beléptetni az Európai Unióba", nekik akar az EU több ütemben összesen 1500 milliárdos támogatást adni. Ezért is kiemelt fontosságú a nemzeti petíció - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com