Gulyás Gergely: tettekkel kell bizonyítani az idősek felé való elkötelezettséget

Gulyás Gergely Szél Bernadettnek, az LMP frakcióvezetőjének címzett levelében - amelyet a Fidesz-frakció sajtóosztálya szerdán juttatott el az MTI-nek - megköszönte az ellenzéki politikus meghívását a nap folyamán tartandó egyeztetésre, de sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az idősekről való gondoskodás csak a választásokhoz közeledve vált kiemelt fontosságúvá az LMP-nek.

Gulyás Gergely emlékeztetett: eddig az LMP-frakció tagjai nem támogatták azokat a kormánypárti törvényjavaslatokat, amelyeket az idősebb generáció érdekében terjesztettek be és fogadtak el az Országgyűlésben. Példaként említette a nők 40 év munka után történő nyugdíjba vonulását biztosító szabályokat, a rezsicsökkentést, a tej, a tojás, a baromfi áfájának 5 százalékra csökkentését.



Az időseket segítő törvényjavaslatok közé sorolta a 2016-os, a 2017-es és a 2018-as költségvetést, amely biztosította a nyugdíjemeléseket és a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, a Fidesz-KDNP-kormány és a frakciószövetség az LMP nélkül is hetedik éve őrzi meg és növeli a nyugdíjak vásárlóértékét. Gulyás Gergely Szél Bernadettnek címzett levelében kitért arra is, hogy az inflációkövető nyugdíjkiegészítésen túl idén először fizetnek nyugdíjprémiumot és a tavalyi évhez hasonlóan idén is kapnak az idősek karácsony előtt Erzsébet-utalványt.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com