Gyurcsány: az én személyem emelte ki a Sukoró-ügyet az elszámoltatási esetek közül

Gyurcsány Ferenc volt kormányfő szerint az ő személye emelte ki a Sukoró-ügyet a másfél ezernyi elszámoltatási ügy közül. A politikus erről Császy Zsolt Az Orbán-rezsim börtönében című könyvének hétfői budapesti bemutatóján beszélt.

Mint mondta: a vizsgált ügyek alig négy százaléka jutott el a feljelentésig, vádemelésig hét, elsőfokú ítéletig két eset ért el, de a "nullához közelítő váderedményesség" dacára mindez hozzájárult a 2010-es országgyűlési választások eredményéhez.

gyurcsány ferenc

Gyurcsány Ferenc szerint az volt az elgondolás, hogy "ha engem nem tudnak elcsípni, akkor valaki más vigye el ennek a terhét". A politikus "a diktatúrák vérlázító szokásának", az Orbán-rendszer politikai önkényének nevezte, amikor a gyanúsítottnak enyhébb eljárást helyeznek kilátásba, ha másra vall.

"Ennél romlottabb rendszerek is megbuktak" - jelentette ki, hozzátéve, ha ez megtörténik, a meghurcoltaknak elégtételt, kárpótlást kell adni. Mint mondta, olyan igazságszolgáltatásra van szükség, amely az érintett kilététől függetlenül folytatja le az eljárást.

Debreczeni József, a DK elnökségi tagja, a kötet kiadója megemlítette: a koncepciós perek jellemzője, hogy előbb szemelik ki a bűnöst, és ezt követően születik meg maga az ügy.

Emlékeztetett arra, hogy a 2010-ben hatalomra jutott csoportnak már négy évvel korábban szándékában állt Gyurcsány Ferenc börtönbe juttatása, szerinte pedig az ügyészség Györgyi Kálmán legfőbb ügyész "rejtélyes" és idő előtti lemondása óta a Fidesz befolyása, vagy uralma alatt állt.

Császy Zsolt saját esete kapcsán az igazságszolgáltatás torzulásáról beszélt, amit szerinte nem hibák okoztak, hanem a "tudatos torzítás a politikai célok érdekében", megjegyezve, hogy a rendszerváltás egyik célja az volt, hogy ne lehessenek többé ilyen perek.

A Szolnoki Törvényszék szeptember 30-án ítélte négy év letöltendő börtönbüntetésre Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját a Sukoró-ügyként ismertté vált perben első fokon, nem jogerősen. Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója halmazati büntetésként 3 év 6 hónap letöltendő börtönt kapott.

A bíróság az első- és a másodrendű vádlottat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. Császy Zsoltot mint bűnsegédet ítélték el a cselekmény miatt, és magánokirat-hamisításban is bűnösnek találták.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com