Gyurcsány Ferenc büntetőpert indít a Fidesz szóvivője ellen

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke büntetőpert indít a Fidesz szóvivője ellen, mert szerinte Hoppál Péter hazudott és rágalmazott, amikor pénteken azt állította, hogy 2006 őszén a volt miniszterelnök visszaélt a hatalmával, a törvényeket megkerülve utasította a rendőrséget a békés tüntetők megveretésére.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője erről beszámolva szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: 2006 őszének az az igaz története, hogy Orbán Viktor az egymás után kétszer elvesztett választás miatti "megroppantságában a demokratikus rendet, ezáltal emberéleteket tett kockára". Ha a Fidesz azt gondolja, hogy hazugságaikkal csökkenteni tudják Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció kormányváltó elszántságát, súlyosan tévednek - tette hozzá.

gyurcsany-ferencKülönös, hogy egy olyan párt szóvivője fogalmaz meg ilyen rágalmakat, amelynek képviselője, Nyitray András, a parlament emberi jogi, rendészeti és nemzetbiztonsági bizottságai 2006. szeptember 19-i ülésének jegyzőkönyve szerint - idézi a közlemény - így fogalmazott: "Elhangzott itt több soron - és itt jönnek a kérdések -, hogy a rendőri állománynak olyan utasítása volt, hogy nem használhat fegyvert. Szeretném megkérdezni, hogy ez egy külön extra utasítás volt-e az adott helyen, az adott napon. Mert egyébként ez egy képtelenség. A szolgálatban levő rendőr az egyik olyan, aki egyébként, ha az ő életét és testi épségét fenyegető veszéllyel találja magát szemben, minden külön engedély nélkül használhatja a fegyverét, és akit mondjuk kockakövekkel hajigálnak - és higgyék el, hogy isteni szerencse, hogy ott nem halt meg egy-két rendőr, meg egy-két nem rendőr is, hozzáteszem, mert ott össze-vissza hajigálták a köveket.

Ha ez nem elég jog arra, hogy valaki használja a fegyverét, akkor itt nagy baj van". Gréczy Zsolt szerint ennek alapján erős a gyanú, hogy a fideszes képviselő a tömegbe lövetett volna, Gyurcsány Ferencen pedig azt kérik számon, hogy miért kért felvilágosítást a rendőri vezetőktől egy a Fidesz puccskísérlete miatt kialakult krízishelyzetben. Hasonló helyzetben a volt miniszterelnök ma is közvetlenül tájékozódna a rendőri vezetőknél - közölte.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com