Gyurcsány koalíciózna a Jobbikkal!

Boruljunk össze hát. Gyurcsány Ferenc eszméletlen interjút adott a sonline.hu-nak. Félő, hogy a szemkilövető lassan elveszíti a kapcsolatát a valósággal.


A szemkilövető Gyurcsány Ferenc ex miniszterelnök olyan kijelentést tett a 2018-as választások kapcsán, ami mindenkori mondvacsinált demokráciának nevezett képződményben létrejöhet.

1

"Bekövetkezhet tehát az, amire nem gondolt Orbán Viktor, hogy a centrális erőtér fölött létrejöhet a bal- és jobboldali összefogás. Előfordulhat, hogy a három nagy blokk – a baloldali ellenzék, a Jobbik és a Fidesz-KDNP – egyike sem szerzi meg a voksok 50 százalékát, s nyílt koalíciót sem köthetnek egymással. Megjegyzem: egyáltalán nem lelkesednék érte, de már nem tudom kizárni, hogy lesz majd olyan jelentős nyomás a szavazópolgárok részéről, hogy a 2/3-os törvények lebontása érdekében összefogjanak a mostani kormányzaton kívüli erők. Lehet, hogy nagyon fura véget ér majd a mai rendszer." - mondotta a DK-s politikus a sonline.hu oldalnak.

A Fidesz médiabirodalom lenti blogjai menten felfedezte a jobboldali Jobbik nyilatkozatát, amelyben megemlíti Toroczkai Lászlót, akire még az ásotthalmi DK- emberek is voksolnának. Továbbá G. Fodor Gábornak hülyegyerek gyűjteménye a 888 szerint a DK és a Jobbik összenő. Jobban mondva összenő, ami összetartozik.

Hírportál megkérdezése:

"Eddig úgy állunk, hogy amikor Orbán Viktornak szüksége volt a kétharmadra a magyar katonák külföldre vezénylése érdekében, akkor a Gyurcsány-párt segítette ki Orbánt (a kétharmad lebontásával kampányoló Kész Zoltánnal kézenfogva). Orbán Viktor eddig sikeresen gátolta meg Gyurcsány Ferenc elszámoltatását. De ha adott esetben (2018 után) Gyurcsány Ferenc is megszavazza Orbán Viktor mentelmi jogának felfüggesztését (mert a XX. század pártjai ragaszkodnak eme idejétmúlt politikusi privilégiumhoz), akkor mi nem fogunk hezitálni, hogy a korrupció mocsarába süllyedt jelenlegi miniszterelnököt és strómanjait, haverjait elszámoltassuk. De mindenki megnyugodhat, ugyanez az elszámoltatás vár Gyurcsány Ferencre és társaira is, feltéve, hogy a Fidesz nem gáncsolja el az ő mentelmi joguk felfüggesztését, ahogy ezt az elmúlt hat évben megtették". – nyilatkozta a Jobbik egyik sajtóosztálya.

Ennyit Gyurcsányról, aki a bevezette a vizitdíjat és a Fidesz ennek egy részét viszi tovább.

Itt fontos dolgok vannak történőben. Nagy valószínűséggel a kormány gyenge fellépni az illegális bevándorlással kapcsolatban Európa tengelyében magában a Kárpát-medencében.

Az alábbi videóban megnézhetjük, hogy anno Orbán Viktor miként tört ki az ártatlan KISZ-es munkájából.



A második videóban megnézhetjük, hogy mostani miniszterelnökünk miként vélekedik KISZ-es múltjából Gyurcsány Ferencről.



Közeljövőben megnézhetjük a nagykoalíciót, már amennyiben ez a sci-fi 2018-ban alakulhat. Ez lehet, hogy a jobb kommunikációt alkalmazó párt aljasodik le merkeli szintre? Ennek jeleit már most tapasztalhatjuk?

fimszp_0

Soha nem tudni, hogy mit hoz a sors! A francia találmányos jobb és bal sors...

Forrás: alfahir.hu

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com