Harrach: folytatni kell a Fidesz és a KDNP együttműködését

Harrach Péter szerint a jövőben is folytatni kell a Fidesz és a KDNP együttműködését.

A KDNP frakcióvezetője a kisebbik kormánypárt Pest megyei szervezetének szombati fővárosi tanácskozásán kiemelte: a Fidesz-KDNP együttműködése eredményes, és az érdekek kölcsönös tiszteletben tartásán alapul. Ezt az együttműködést folytatni kell - tette hozzá. Ugyanakkor mindezt csak úgy érdemes tenni, ha mindkét szervezet megőrzi a maga identitását, és azokat az értékeket, amiket képvisel, hozza az együttműködésbe. A KDNP akkor jó szövetségese a Fidesznek, ha igazán kereszténydemokrata - mutatott rá.

480px-Fidesz_New_logoUtalva a közelgő EP-választásra kitért arra is: ahhoz, hogy a magyar érdekeket képviseljék, és Európát megfelelően formálják, az kell, hogy Fidesz-KDNP politikusai legyenek többségben. Egyedül a határozott, de józan képviselet, ami eredményre vezet Európában - hangoztatta. Harrach Péter a kereszténydemokrácia alapelveiről és politikai alapvetésükről szólva kiemelte az emberi méltóság tiszteletét, a szolidaritás képviseletét, és az igazságosságot, hogy minden társadalmi réteg megkaphassa, ami neki jár. Szűcs Lajos, a Fidesz Pest megyei elnöke felidézte azt a szövetségi politikát, amit a Fidesz 2003-ban elkezdett. Kiemelte: az áprilisi választáson a 12 megnyerhető egyéni kerületből mindet "behúzták", és a megyében az országos átlagot meghaladó a kereszténydemokrata képviselet. Mint kifejtette: 273 587 szavazat érkezett a 12 jelöltre, s 104 902 szavazat volt, amivel pluszban tudtak a listás eredményekhez hozzájárulni. Ez utóbbi nagyon komolyan segítette a kétharmados többséget - mutatott rá.

Szólt arról is: az EP-választáson bő egy hét múlva összmagyar listára lehet majd szavazni, a történelem során először. Nagyon komoly tétje van a voksolásnak, nem csak azért, mert szeretnék bebizonyítani, hogy április 6-a nem véletlen baleset volt, ahogy a szocialisták szeretnék beállítani, hanem egy jól felépített terv része - mondta.
Fontos, hogy a keresztény értékek az európai értékekkel együtt többségben maradhassanak, és hogy olyan emberek képviseljék Magyarországot az EP-ben, akik jó hírünket viszik el - hangsúlyozta a kormánypárti politikus.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com