Hatályba lépett az uniós vámkódex

Hatályba lépett az uniós vámkódex (uvk), amely felváltja az Európai Unió (EU) gazdasági alapját jelentő vámunió eddigi szabályozását - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vasárnap az MTI-vel.

Azt írták, hogy az uvk létrehozása főként az adminisztráció csökkentését, az elektronikus vámkörnyezet továbbfejlesztését, ezekkel együtt pedig az uniós vámhatóságok hatékonyabb feladatellátását szolgálja.
Az uvk szerint a vámhatóság és a gazdálkodók közötti kommunikáció elsődlegesen elektronikusan történik.

eu zászló

Magyarországon a kiviteli vámeljárások jelenleg is több mint 99, a behozatali eljárások több mint 98 százalékban elektronikusak - tették hozzá, megjegyezve: az olyan ügytípusoknál, ahol az elektronikus kapcsolattartás nem működik, 2020 végéig kell megoldani a teljes elektronizálást, amelynek fejlesztései már megkezdődtek.

navlogo

Az uvk kialakításánál elsődleges szempont volt az egyszerűsítés.

A közlemény szerint a legnagyobb újítás, hogy a kódex a korábbihoz képest nagyobb kedvezményt biztosít a jogsértést önként felfedő és a jogszerű állapot helyreállításában együttműködő gazdálkodók számára. Az első kötelezettségszegésnél figyelmeztetés alkalmazható, valamint az ellenőrzés megkezdése előtt önellenőrzést végző gazdálkodó mentesül a bírságtól. A hatósággal együttműködők bírsága akár 50 százalékkal csökkenthető.

Új elemként jelenik meg a központi vámkezelés - írták -, amellyel a társaságok a letelepedési helyük szerinti vámhatóságnál kérhetik a vámkezelést úgy, hogy az ellenőrzéseket ugyanazon vámhatóság másik szerve, vagy egy másik tagállam vámhatósága végzi. Ezzel munkamegosztás alakul ki a tagállamok vámhatóságai között.

Az unió 28 tagországa vámhatóságainak feladata a terrorizmus elleni küzdelem is, valamennyi EU-állampolgár biztonságának és egészségének védelme a hamis termékek, a fegyverek, a kábítószerek illegális behozatalának megakadályozásával - emelték ki.

A nemzeti szabályok megalkotásánál kiemelt szempont volt, hogy a magyar vámigazgatás a többi tagállam vámigazgatásával szemben a lehető legversenyképesebb legyen, a hatékonyabb, eredményesebb és egyszerűbb eljárásokkal biztosítsa a vámjogszabályok betartását, és ezzel az EU saját forrásainak beszedését - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com