Határozatképtelen volt a parlament rendkívüli ülése

Határozatképtelenség miatt csak napirend előtti felszólalások hangzottak el az Országgyűlés hétfői, rendkívüli ülésén. A napirendet a 199 képviselő közül csak 41-en szavazták meg, a kormánypártok mellett a Momentum is távol maradt az ellenzéki kezdeményezésű tanácskozásról.Párbeszéd: miért nem jött el a kormányoldal?

Hol van a 135 bátor ember? - hiányolta a kormánypárti képviselőket az ülésteremből Jámbor András (Párbeszéd), aki azt hangsúlyozta: a devizahitelezéssel magyarok százezreit érintő probléma került a parlament elé.

Úgy értékelt: a távol maradó képviselők nem az ellenzékkel "szúrnak ki", hanem e probléma érintettjeivel. Hiányolta annak indoklását, miért nem kíván beszélni a devizahitelesek problémájáról és a végrehajtók megfékezéséről a kormányoldal. Megjegyezte: csak ő maga 20-szor adott be a végrehajtásokkal kapcsolatos törvénymódosítási kezdeményezést, más ellenzékiek is tettek így, de ezek nem kerültek a törvényhozás napirendjére.

Hozzátette: a képviselőknek kell igazságot tenniük, visszaállítva az eredeti helyzetet, legalább az Európai Unió Bíróságának döntése által érintett adósok végrehajtását fel kell függeszeni.

Szerinte napjainkban két Magyarország létezik: az egyik "Hatvanpusztán van, ahol zebrán lovagolva a miniszterelnök különböző digitális polgári köröket alapít, olyan dolgokkal foglalkozik, amiknek semmi köze nincsen a magyar valósághoz", és nem szolgálják az emberek jólétét, míg a másik oldalon vannak azok, akik szeretnének normálisan és egy kicsit jobban élni.

Mi Hazánk: kártalanítás kell a devizahitelek ügyében

Szégyennek és gyalázatnak nevezte a kormánypárti képviselők távolmaradását Toroczkai László (Mi Hazánk), aki azt hangsúlyozta, "magyarok százezreinek tönkretett életét" kellene helyre hozni a devizahitelezés kapcsán.

Azért nincs itt a Fidesz, mert nem akarja az igazságtételt - mondta.

Szerinte évtizedek óta szabadon gazdálkodhatnak a bankárok és a végrehajtómaffia tagjai, valamint társaik, köztük politikusok, ipari mértékben fosztva ki a magyarokat - értékelt, "kőkeményen fideszes maffiáról" beszélve.

Hangsúlyozta, ha ezt a kérdést nem tudják megoldani, "Magyarországnak nincsen jövője", ezért igazságot kell tenni, és kártalanítani kell az egykori hitelfelvevőket, ennek költségét pedig az "elkövetőknek" kell állniuk. Ez lehet, hogy kárt okoz "a bankoknak, tolvajoknak, bűnözőknek, politikusoknak", de hatalmas szolgálatot tesz az országnak. Közölte: pártja minden olyan kezdeményezést támogatni fog, amely azt szolgálja, hogy pontot tegyenek "ennek a csalássorozatnak, ennek az elképesztő rablássorozatnak a végére".

Jobbik: ősszel lesz a "devizás igazság napja"

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) a devizahitelekre utalva úgy fogalmazott, hogy az évszázad pénzügyi merényletét az évszázad igazságtétele kellene, hogy kövesse.

Elmondta, a jobbikosok 2010-ben jártak először olyan kilakoltatáson, ahol a "jogszerűtlen eseményeket a jog medrébe igyekeztek visszaterelni", majd ezt később még több mint ötven alkalommal megtették.

A kormány nemcsak vitára nem áll ki, de távol tartja magától a megoldásról szóló diskurzust is, eközben azonban minden nap kilakoltatások tucatjait és végrehajtások százait hajthatják végre - figyelmeztetett.

Bírálta, hogy nem lehet megtárgyalni az Európai Unió Bíróságának a devizahitelesek ügyében hozott ítéletét a hazai jogba átültető törvényjavaslatot.

A képviselő azt mondta, vádolja a Kúriát, mert késlelteti a megoldási csomag keresztülvitelét, vádolja a közjegyzőket, akinek az érintettségét továbbra sem vizsgálták ki ebben a kérdéskörben, vádolja a végrehajtói kart és a kormányt is.

Bejelentette, hogy ősszel megrendezik a "devizás igazság napja" elnevezésű demonstrációt.

MSZP: szégyen, hogy határozatképtelen az ülés

Komjáthi Imre (MSZP) szégyennek nevezte, hogy határozatképtelen a parlament ülése. Kit képviselnek azok a kormánypárti politikusok, akik el sem jöttek, mennyire fontos nekik az ország, a nép sorsa? - tette fel a kérdést a képviselő, a párbeszéd fontosságát hangsúlyozva.

Hangsúlyozta, hogy a szocialisták kevesebb szegényt és kevesebb gazdagot akarnak, és azt szeretnék, ha a Fidesz és a kormány számára beköszöntene a valóság, ugyanis úgy tűnik, mintha két különböző Magyarország létezne. Az egyikben akkora a jólét, hogy az "átlagosan havi ötmilliót kereső" focisták is alig adóznak, a másikban pedig a szociális szféra dolgozói szégyenletesen kevés bérért dolgoznak - jelentette ki.

Komjáthi Imre közölte, a félig üres üléstermen végignézve azokat is megérti, akik mindenre és mindenkire nemet mondanak; érti azt a csalódottságot és dühöt, ami már elveket és programokat sem néz, csak "azt látja itt, hogy ebből elég volt".

DK: azonnal devizahiteles kárpótlási törvényt kell alkotni

Arató Gergely (DK) szerint a kormánypárti képviselők távolmaradása jelzi, hogyan áll a kormány az embereket érintő ügyekhez: "nekik az Adria, a magángép és a focimeccs, nekünk a végrehajtók és a kuporgatás. Ez a Fidesz kormányzása, ez a Fidesz politikája, ez a jobboldal politikája".

Hozzátette, 2010-hez hasonlóan most is sokan azt gondolják:, elég a kormányváltás, és minden rendbe fog jönni, félő azonban, hogy a jobboldal ismét megköti majd a maga alkuját a bankokkal, a pénzvilággal.

Nem lehet várni, most azonnal kell devizahiteles kárpótlási törvényt alkotni - követelte.

Hozzátette: számos család számára nehézséget jelentenek a tanévkezdés költségei, ám a kormány csak a határon túli magyaroknak nyújt erre támogatást, szavazatvásárlási céllal, miközben a Magyarországon élő magyaroknak is jár az, ami a határon túliaknak.

A napirendi javaslatra 3 tartózkodás mellett 41 igen szavazat érkezett, így az ülést vezető Latorcai János megállapította az Országgyűlés határozatképtelenségét, és a hétfői ülést lezárta. A parlament következő ülését a házbizottság ajánlása szerint fogják majd összehívni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com