Heinek Ottó: 330 ezer eurót ad a német állam a magyarországi német nemzetiségnek

Idén 330 ezer eurót biztosít a német állam a magyarországi német nemzetiség számára - tájékoztatta a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának (MNOÖ) elnöke csütörtökön az MTI-t.

Heinek Ottó az országos német önkormányzat delegációjának berlini látogatásáról beszámoló közleményében azt írta: a német szövetségi belügyminisztérium arról biztosította őket, hogy erre az évre mintegy 330 ezer eurós (hozzávetőleg százmillió forintos) büdzsé áll a rendelkezésre ahhoz, hogy újabb magyarországi német kezdeményezések valósulhassanak meg.

Heinek-Ottó

Ezután is nyitottak tehát a források német nemzetiségi egyesületek, intézmények, illetve önkormányzatok számára, amelyekből kultúrcsoportok és ifjúsági közösségi terek felszerelésére, régiókon átívelő kapcsolatok kiépítésére vagy éppen az idősek ellátását segítő kisbuszokra kaphatnak támogatást pályázati úton.

A Magyarországi Német Fiatalok Közössége, a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa és a Magyarországi Német Gyermekekért Egyesület idén is németországi támogatás segítségével szervezheti rendezvényeit - tette hozzá.
Heinek Ottó közölte: a következő két év kiemelt, a német szövetségi belügyminisztériummal közösen tervezett projektje a Városlőd melletti Iglauer parkban található ifjúsági szállás rendbehozatala.

Ez egy, részben az országos német önkormányzat által fenntartott, felújításra szoruló erdei szálláshely a Bakonyban. Miután a magyar kormány nemrégiben 90 millió forintos hozzájárulásáról biztosította az önkormányzatot, a német belügyminisztérium további 100 ezer eurós támogatást ígért, így teljes körű lehet a felújítás.

Heinek Ottó a berlini látogatást összegezve hangsúlyozta: a Németországból érkező támogatások kétségkívül fontosak, de legalább annyira lényeges az, hogy az elmúlt időszakban többször tárgyaltak egymással a magyarországi németek képviselői és magas rangú, államszövetségi szintű német politikusok. Ezt az MNOÖ elnöke "az odafigyelés gesztusaként értékeli, azaz, hogy az anyaország törődik a német kisebbségekkel és fontosnak tartja őket".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com