Horthy Miklós bevonulására emlékezett a Jobbik Budapesten (2. rész)

Horthy Miklós budapesti bevonulására emlékezett a Jobbik a fővárosban vasárnap.

Az esemény 95. évfordulója alkalmából tartott megemlékezés a Kosztolányi Dezső téren kezdődött, ahol Novák Előd, a Jobbik alelnöke azt sürgette, hogy legkésőbb a 100. évfordulóig állítsák fel Horthy Miklós lovas szobrát a Szent Gellért téren.

Download (1)

Az ellenzéki politikus beszédében párhuzamot vont a Horthy-korszak és a rendszerváltás óta eltelt 24 év között. Értékelése szerint a két világháború között nagyobb volt a világválság, Horthy Miklós mégis virágzásnak tudta indítani az országot a spanyolnátha és Trianon után.

Dobay Gergely, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke felvetette, milyen lenne, ha Horthy Miklós egy napra visszatérne Budapestre. Felszólította a résztvevőket, hogy próbálják külső szemlélőként megvizsgálni életüket, mert nem tesznek eleget a hazáért.

Ander Balázs jobbikos országgyűlési képviselő az egykori kormányzó érdemei közé sorolta az egészségügyi, iskolai, közlekedési és ipari fejlesztéseket, valamint hangoztatta: Horthy Miklós újra büszkeséget adott a "letiport" magyarságnak.

hm

A mintegy kétszáz résztvevő ezt követően a Szent Gellért térre vonult, a menet élén lovasok haladtak. A felvonulók kezében magyar, árpádsávos és jobbikos zászlók voltak, a sort a Magyar Nemzeti Gárda és a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai zárták. Középen egy kisteherautón elhelyezett hangszórókból egyebek mellett korabeli dalok szóltak, a vonulók pedig a "Vesszen Trianon!" rigmust és Horthy nevét skandálták.

A Kelenhegyi úton felállított színpadon Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi közgyűlési képviselője célként jelölte meg, hogy a "vörös és szivárvány rongyok" lehulljanak Budapestről, és az a "magyarok fővárosa" legyen.
Hegedűs Loránt református lelkész szimbolikus alakként jellemezte Horthy Miklóst, kiemelve: amíg büntetlenül lehet őt gyalázni, addig meg lehet azt tenni az egész magyar nemzettel is.

Az Együtt közleményben ítélte el a Jobbik Horthy-rendszert éltető demonstrációját. Ebben a párt úgy fogalmazott: "Horthy Miklós bűnrészes a magyar nemzet egyik legnagyobb sorstragédiájában, a holokausztban, így nem csak magyar katonák, de közvetve több százezer zsidó és cigány származású magyar haláláért felelős". Az eseményt közleményben ítélte el az Európai Baloldal - Munkáspárt 2006 is.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com