Huszonkét nemzetközi sportszövetség képviselője járt Budapesten

Az azóta is tartó egyeztetések nyomán több sportág, így például az öttusa, az evezés, és a hegyikerékpár helyszíne változott és változik, utóbbi a Hármashatárhegyről átkerül a Testvérhegyre.

A Budapest 2024 közleménye szerint a nemzetközi sportszövetségektől jellemzően az elnökök, főtitkárok, vagy sportigazgatók és rendezvényigazgatók utaztak Budapestre, ahol átlagban mindegyikük két napot töltött el.



A vendéglátók bemutatták a budapesti olimpia átfogó koncepcióját, az úgynevezett master plant, a látogatók megtekinthették a tervezett olimpiai falu helyszínét a Vituki toronyházból, valamint elutaztak a vidéki és fővárosi már meglévő, vagy a pályázatban szereplő versenyhelyszínekre.
Mindemellett a magyar sportági szövetség képviselői prezentációt tartottak a sportág honi helyzetéről, a vendégek pedig a Dunán állomásozó uszályon elhelyezett látogatóközpontot is megtekintették. A közlemény szerint mind a 28 ötkarikás sportág nemzetközi szövetségét meghívták Budapestre, ám voltak olyan szervezetek, amelyek egyik pályázó városba, így Los Angelesbe és Párizsba sem látogattak el. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA) például annyi stadiont kellett volna megtekintenie, hogy azt idő hiányában nem vállalta.

A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) képviselői a jövő nyári világbajnokság miatt - az olimpiai pályázattól függetlenül - többször is elutaztak már Budapestre, míg a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) már számos alkalommal jelezte, hogy a szegedi pályát az egyik legjobbnak tartja világszerte, s mivel már több versenyt is rendezett ott, nem tartotta szükségesnek az ismételt látogatást.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) a Hármashatárhegyre tervezett hegyikerékpáros pálya helyszínének megtekintésekor sportszakmai és hosszú távú hasznosítási javaslatokat is tett, a Budapest 2024 pedig ezeknek, valamint más szakmai szervezetek javaslatainak a figyelembe vételével a Testvérhegyet jelölte meg helyszínként, ahol a kerületi önkormányzattal együttműködésben jelentős erdősítési programot is végrehajt. A Testvérhegy esetében a sportszakmai szempontok alapján sincs akadálya a leendő verseny megrendezésének, az új helyszínen található, használaton kívüli bánya úgy alakulna át, hogy a későbbiekben az önkormányzattal egyeztetve igyekeznének lehetővé tenni a lakossági sportcélú felhasználást.

Az öttusát az Atlétikai Stadionba tervezték, de sportszakmai okokból ez nem lenne megfelelő, így elkezdődött a tervezése annak, hogy a sportág leendő olimpiai versenyét a Kincsem Parkban rendezzék meg. "Ez az első olimpiai pályázat, amelynek során a kandidáló város gyakorlatilag az első pillanattól kezdve folyamatosan egyeztet a nemzetközi sportszövetségekkel" - mondta Mizsér Attila, a budapesti pályázat sportigazgatója, s kiemelte: kialakult egy párbeszéd, a szövetségek végig követik a master plan fejlődését, s az ősszel is több javaslatot adtak a pályázaton dolgozóknak ahhoz, hogy miként tudnak javítani a terveken.

"Ezt nagyon hasznosnak tartjuk, mert a nemzetközi sportszövetségek tudják a legjobban, mire van szüksége a sportnak, sportolóiknak, így az Agenda 2020-ban szereplő athlete's first, vagyis a sportolók a középpontban alapelve a szövetségek visszajelzései alapján még jobban érvényesíthető, ez pedig azon túl, hogy számunkra, a leendő nézők és a média szempontjából is lényeges" - mondta Mizsér Attila. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jövő szeptemberben, Limában dönt a 2024-es játékok házigazdájáról.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com