Időközi választás Újpesten - MSZP: felmentik a Fideszt a szavazástól távol maradók

Az MSZP szerint "felmentik" a Fideszt azok, akik távol maradnak a jövő heti újpesti időközi választástól.

káKunhalmi Ágnes, a párt budapesti elnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján az elmúlt hetek tüntetéseire utalva azt mondta, nincs az a demonstráció, amely ki tudna váltani egy szavazatot.

Ha távol maradnak az emberek, akkor fel fogják menteni a kormányt, Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét és igazolják egyebek mellett a kormány korrupciós ügyeit is - értékelte az országgyűlési képviselő.

Az amerikai kitiltási üggyel kapcsolatban a Kunhalmi Ágnes azt mondta, hogy a kétharmadot a kormányoldal "paravánként" használja, eltakarja vele a korrupciós ügyeket és a kormányzás teljes hiányát.

Hozzátette, hiába jelzik nemzetközi szervezetek, hogy problémák vannak, a kétharmad miatt nincs kontroll, pedig megvannak azok a szervek, amelyek kivizsgálhatnák a korrupciós ügyeket.

A szocialista politikus hangsúlyozta: ez a kétharmad, "amelyet elloptak", egy hét múlva elvehető, ha az időközi választáson nem a Fidesz jelöltje győz.

A Kiss Péter szocialista képviselő júliusi halála miatt kiírt időközi választásra 13 jelöltet vettek nyilvántartásba: öten függetlenként indulnak, továbbá van jelöltje a Fidesz-KDNP-nek, az MSZP-nek, a Jobbiknak, az LMP-nek, a Zöldek Pártjának, a Magyar Munkáspártnak, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának, valamint a Jólét és Szabadság Demokrata Közösségnek.

A főváros 11-es számú országgyűlési egyéni választókerülete Újpest nagy részét és Angyalföld északi részét fedi le.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com