Illegális bevándorlás - Egy egykori piac helyén lesz az új fővárosi tranzitzóna

A VII. kerületi Verseny utcában, a Puskás Ferenc Stadion közelében, egy korábbi piac helyén lesz a migránsok új tranzitzónája a fővárosban - jelentette be Budapest főpolgármestere szerda délután az M1 aktuális csatornán.

Tarlós István azt mondta: a katasztrófavédelemmel egyeztetve a korábban összeszokott csapat rendezi be, a nagyjából ezer ember befogadására tervezett állomást. Hozzátette: nem egyidőben zárják be a pályaudvarokon lévő zónákat és nyitják meg az újat. A Nyugati pályaudvaron lévő zóna marad nyitva legtovább, "tartalékképpen". A költözés nagyjából két héten belül záródhat le - mondta.

118329_77701_tarlos_istvan

A főpolgármester elmondta: a civilek javaslatát figyelembe véve döntöttek úgy, hogy egy zónát alakítanak ki a fővárosban, amelynek helyszínét a hatóságokkal való konzultáció után döntöttek a Puskás Ferenc Stadionnal szemben található területen jelölték ki. Annak közelében nincsenek lakóházak. Hozzátette: azért nem a pályaudvaroktól távolabbi helyszínt választottak, mert abban bíznak hátha mégis sikerül "távozásra serkenteni" a menedékkérőket.

Tarlós István azt mondta: bízik a kerületi polgármester konstruktív támogatásában. Megjegyezte: a polgármester korábban a Keleti pályaudvaron kialakított zóna ellen sem tiltakozott.

A főpolgármester kedd este az M1 aktuális csatornán beszélt arról: mivel az osztrákok már nemigen engedik be a migránsokat, ezért nem logikus tovább fenntartani a központi pályaudvarokon ezeket a zónákat. Ekkor még azt mondta: a fővárosban két helyre tervezik áthelyezni a pályaudvarokon lévő zónákat. Három pesti és egy budai helyszín jöhet szóba - tette hozzá Tarlós István. Szerda reggel a Kossuth Rádióban már azt mondta: az is lehetséges, hogy egyetlen ilyen zóna lesz. A 180 perc című műsorban Tarlós István arra is kitért: reméli, hogy a parlament hamarosan olyan döntést hoz, amely "ezt a helyzetet kezelhetőbbé teszi".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com