Illegális bevándorlás - Nemzetpolitikai államtitkárság: a nyugat-európai magyar szervezetek kiálltak a magyar kormány mellett

A Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének közgyűlésén a szervezet minden tagja egységesen kiállt a magyar kormánynak a migránshelyzet kezeléséért végzett munkája mellett - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság vasárnap az MTI-vel.

A hétvégén Frankfurtban rendezett tanácskozáson a kormányt Grezsa István, a Miniszterelnökség határon átnyúló beruházásokért felelős miniszteri biztosa és Szilágyi Péter, a nemzetpolitikai államtitkárság kabinetfőnöke képviselte.

eurlogo1_uj

 

A szövetség szervezetei megerősítették, hogy Nyugat-Európában nem egyezik a lakosság, illetve a kormányzatok álláspontja a migránshelyzet kezelésével kapcsolatban. A közgyűlés külön nyilatkozatban foglalt állást az utóbbi időben Magyarországot ért méltánytalan támadásokkal szemben, ebben elutasították a valóság "szelektív bemutatását", és a jogi kettős mérce alkalmazását.

Mint írták, meggyőződésük, hogy a magyar hatóságok igazságosan és jogszerűen járnak el, miközben a nemzetközi egyezményeknek érvényt szereznek.

Egyúttal felszólították a médiát és a felelős európai vezetőket, hogy térjenek vissza a tárgyilagos megközelítéshez, és ne veszélyeztessék a közös Európa egyensúlyát, a kontinens polgárainak biztonságát - olvasható az MTI-hez eljuttatott dokumentumban.

A tanácskozáson a közlemény szerint Szilágyi Péter beszámolt az idei Magyar Diaszpóra Tanács ülésének előkészületeiről, valamint a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége szervezeteit érintő támogatások alakulásáról.

A közgyűlés résztvevői tájékoztatást nyújtottak a Franciaországi Magyarok Szövetségének megalakulásáról, ezzel már tizennégy tagúvá bővült a szervezet, amely - mint a közleményben olvasható - jelzi a nyugat-európai magyarság további erősödését. A tanácskozás résztvevői kiemelték, hogy kérésüknek megfelelően a Kőrösi Csoma Sándor-program ösztöndíjasai kilenc hónapon át dolgozhatnak.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com