Illegális bevándorlás - Szakértők: hiányos a schengeni egyezmény

A schengeni egyezmény nem rögzíti a határok megvédésének módját, elegendő forrás sem áll rendelkezésre a megnövekedett migrációs nyomás kezelésére, és nem szankcionálja kellően a határok illegális átlépését - vélekedtek szakértők a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában vasárnap.

Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász közölte: a schengeni törvények rögzítik, hogy a kijelölt határátkelőhelyet mikor és hogyan lehet legálisan megközelíteni. A jogszabályok arról is rendelkeznek, hogy aki nem tartja be az előírásokat, azt ki kell utasítani, mégis hiányzik az "érdemi szankciórendszer".

ifjabb lomniczi zoltán

Arra a kérdésre, hogy a schengeni egyezmény vagy más uniós jogszabály előírja-e a határok megvédésének módját, Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója azt mondta: "nem szabja meg semmi".

A schengeni határok védelme a megállapodásban részt vevő országok kötelessége, annak módszerébe viszont senki nem szólhat bele. "Jogilag fel se merül", hogy megtámadható lenne a magyar-szerb határon épülő határzár - hangsúlyozta.

Ifj. Lomnici Zoltán azt mondta: az Európai Unióban több precedens van arra, hogy büntetőjogi szankciókkal próbálják visszaszorítani az illegális migrációt, és ha Magyarországon a jogalkotó a szigorítás mellett döntene, a jogvédők esetleg felzúdulnának, de a lépés "teljes mértékben jogállami és demokratikus lenne".

"Schengen az Európai Unió legnagyobb vívmánya" - jelentette ki Kovács István, hangsúlyozva, hogy a rendszer tagállamainak polgárai szabadon mozoghatnak, ez pedig az EU egyik alapértéke. Azonban - tette hozzá - az övezet szélén fekvő államok megvédik a határokat.

Kovács István kiemelte: vannak közösségi források a határvédelemre, de az EU költségvetése hétéves ciklusokban évekre lebontva meghatározott, és amikor elfogadták, még "szóba se került" ilyen mértékű migrációs nyomás. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a kormány intézkedett a kerítéshez szükséges források átcsoportosításáról, valamint a rendőrségnek és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak juttatott pluszforrásokról is.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com