Illegális bevándorlás - Szijjártó: hét unión kívüli ország vehet részt a magyarországi migrációs konferencián

Az európai uniós tagállamok és intézmények képviselői mellett hét olyan unión kívüli ország kaphat meghívást az ősszel tartandó magyarországi migrációs konferenciára, amelyen a Magyarországra érkező menedékkérők áthaladnak - közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután kétoldalú megbeszéléseket folytatott az unió soros elnökségét betöltő Luxemburg tárcavezetőjével, Jean Asselbornnal.

A külgazdasági és külügyminiszter a magyar közmédiának nyilatkozva Albániát, Koszovót, Szerbiát, Montenegrót, Macedóniát, Bosznia-Hercegovinát és Törökországot említette az unión kívüli országok között.

szijjartopeteri1

Szijjártó Péter arra az álláspontra helyezkedett, hogy jelentős eredmény lenne, ha a szeptemberben, vagy legkésőbb október elején megrendezendő tanácskozáson sikerülne megállapodni ezekkel az országokkal arról, hogy fogadjanak be a maguk területén olyan uniós állomásokat, amelyek feladata annak kiszűrése lesz, hogy a migránsok közül ki az, aki valóban jogosult menekültstátusra. Ezzel a tárcavezető szerint jelentősen csökkenteni lehetne a Magyarországra nehezedő migrációs nyomást.

A miniszter ismertette, hogy a legfrissebb adatok szerint 72 893 illegális bevándorló érkezett az idei évben Magyarországra, közülük 72 307-en Szerbia irányából, törvénysértő módon.

"Magyarországnak különös érdeke, hogy Európa, az Európai Unió minél előbb megtalálja a közös válaszokat az illegális bevándorlásra" - nyomatékosította Szijjártó Péter, aki szerint Luxemburg az unió tanácsának soros elnökeként ebben kulcsszerepet játszik, a luxemburgi kormány pedig nyitott és kész együttműködni Magyarországgal ezen a téren.

A miniszter megismételte, hogy nagy küzdelem árán sikerült elismertetni, hogy a Nyugat-Balkánon keresztül nagyobb a migrációs nyomás, mint a Földközi-tengeren, s ennek nagy része Magyarországot érinti.
"Az uniónak ezzel külön kell foglalkoznia" - szögezte le a külügyminiszter.

Szijjártó Péter úgy vélte, hogy azokkal az országokkal, ahonnan a migránsok jelentős része származik, első lépésben az uniós intézményeknek kell felvenniük ebben a témában a kapcsolatot, amelyek jelentős fejlesztési pénzekkel támogatják ezeket az államokat. Az ilyen források esetében a miniszter ismételten hangsúlyozta, hogy feltételül kell szabni, hogy a pénzeket úgy kell felhasználni, hogy olyan érezhető körülményeket teremtsenek az adott országban, hogy az ott élők ne akarják elhagyni hazájukat.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com