Illusztrációkat készített az alaptörvény módosításához az LMP

lmpÖt, az alaptörvény negyedik módosításához készített, a tervezett változtatásokat karikírozó illusztrációt mutatott be hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján a független Vágó Gábor.


Az LMP véleménye szerint az alaptörvény módosítása komoly dolog, de azt a Fidesz komolytalanná tette azáltal, hogy bele akarja foglalni az alkotmányellenes törvényeket - mondta a politikus, aki az Országház Delegációs terménél kiállított alaptörvény-kötet előtt beszélt az újságírókhoz. A politikus közölte: miután az "udvari művészek" a módosításhoz nem készítettek illusztrációkat, ezért pártjuk kért fel erre néhány alkotót.

Az első kép címe: "Kordonhozó szent Tarlóst köszöntik az üdvözlésére összesereglett hajléktalanok". Vágó Gábor szavai szerint ez rávilágít arra, hogy a kormányzat csak kordonokkal képes megoldani a szociális problémákat.
Másodikként a "Kiegyensúlyozott választási kampány gépkocsival" című alkotást mutatta be. Ez arra világít rá, hogy Lázár János módosító javaslat csak a Simicska Lajos "által birtokolt és ingyenesen felajánlható reklámhelyeken engedélyezi a reklámozást", vagyis a kampányban csak a Fidesz tud majd köztéri hirdetéseket kihelyezni - közölte.

A harmadik, a "Nemzeti Családok Együttműködési Rendszere" címet viselő kép arra utal, hogy a módosítás radikálisan leszűkíti a család értelmezési fogalmát - mondta. Felhívta a figyelmet, hogy a "Független civilek a kormány politikája mellett tüntetnek" elnevezésű festményen a "független civilek" azt kiabálják, hogy nem lesz röghöz kötés. Ez azt szimbolizálja, hogy ha a Fidesz hatalmi érdekei változnak, akkor azzal együtt változik a kormány politikáját támogató civil szervezetek mondanivalója - jelentette ki.
Végül egy "Tarlós István az új pápa, kinevezésének alkalmából mobilgáttal védi meg Budapest lakosságát az árvíztől" című, szavai szerint "absztrakt alkotást" mutatta be. Közölte, az alkotás azért is absztrakt, mert mobilgát nincsen az alaptörvényhez benyújtott módosító javaslatok között. Hozzátette: a kép viszont annak a legjobb példája, hogyha a Fidesz elkövet egy olyan súlyos politikai hibát, mint amilyet Tarlós István is elkövetett óbudai polgármesterként, akkor azt az adófizetők pénzéből, társadalmi egyetértés nélkül próbálják helyrehozni.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com