Járások - Jövőre 175 vidéki és 23 fővárosi kerületi hivatal alakul

Jövőre 175 vidéki járási hivatal és 23 fővárosi kerületi hivatal alakul meg, ezek a kormányhivatalok kirendeltségeként az államigazgatási ügyek intézésében segítenek majd az állampolgároknak - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-vel. A kormány szerdán döntött a járások székhelyeiről és azok illetékességi területéről.

A tárca közlése szerint a járási hivatalok elsősorban okmányirodai feladatokat, gyermekvédelmi és gyámügyeket, valamint egyes szociális, környezetvédelmi, természetvédelmi igazgatási ügyek intézését veszik át a településektől, de ezen belül szakigazgatási szervként fog működni a járási gyámhivatal, a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal, a járási földhivatal, a járási munkaügyi kirendeltség.
A KIM hozzátette, az államigazgatási feladatokkal együtt a járási hivatalok átveszik a polgármesteri hivataloktól a jelenleg e feladatokkal foglalkozó köztisztviselőket úgy, hogy azok jogviszonya kormányzati szolgálati jogviszonnyá alakul át. A járások nemcsak a munkatársak, hanem a feladatellátáshoz szükséges ingó és ingatlan vagyont is átveszik, az az állam ingyenes használatába kerül, a vagyonkezelő pedig a kormányhivatal lesz.


src="http://pagead2.googlesyndication.com/pagead/show_ads.js">


Az ügyintézésre a járási hivatalok részeként működő, hétfőtől péntekig 8 órától 20 óráig nyitva tartó kormányablakokban vagy a településre kirendelt ügysegéd által lesz lehetőség.
A szaktárca emlékeztetett arra, hogy a járások kialakításának elveiről és az előkészítés feladatairól még tavaly szeptember 1-jén döntött a kormány; az eredeti tervek szerint csak 168 járás, a fővárosban pedig 7 körzeti hivatal lett volna. A kormány azért döntött a hivatalok számának emeléséről, hogy az állampolgárok a lakóhelyükhöz közel, rugalmasabb időbeosztással, könnyebben tudják majd az olyan ügyeket is intézni, amelyekért eddig a megyeszékhelyre kellett utazniuk.
A kormány a jövőben lehetőséget ad a településeknek arra, hogy azok javaslatot tehessenek a más járáshoz történő átcsatolásukra, vagy önálló, új járás kialakítására. Az átcsatolásról a közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslata alapján a kormány hozhat döntést minden második évben, először a járási hivatalok felállítását követő második évben, 2015-ben.

 

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com