Jobbik: a Fidesz kormányzása hátrányos következményeket hozott a gazdaságban
Volner János, a Jobbik frakcióvezetője sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta, miközben a nem ritkán strómanok hírében álló vállalkozók vagyona bővült, addig kétszeresére nőtt a kivándorlás. Kifejtette: Mészáros Lőrinc vállalkozó bevételei 2500-szorosára bővültek, a nyugdíjasok "szemét egy 10 ezer forintos utalvánnyal szúrják ki", a fiatalok pedig elmenekülnek az országból.
Az "uram-bátyám modellben" nem a versenyben helytállni képes vállalkozások érvényesülnek, hanem azok, akiknek jó kapcsolatai vannak a fideszes politikusokkal - közölte a jobbikos frakcióvezető. Volner János elmondta: hét magyar régióból négy - amelyben a magyar lakosság fele él - a legszegényebb 20 uniós régió közé tartozik. A reálgazdaság gyenge, nincsenek önálló termékkel piacra lépő cégek, a járműipar mindössze 144 ezer embert foglalkoztat, a GDP bővülése pedig csak az uniós forrásoknak köszönhető.
Az Európai Központ Bank legfrissebb kutatása szerint egy átlag szlováknak kétszer akkora megtakarítása van, mint egy magyarnak, húsz vizsgált tagország közül az utolsó előtti helyen végzett e tekintetben az ország - ismertette a frakcióvezető. Hangsúlyozta, hogy az Orbán-kormány eddigi gazdaságpolitikájának megfelelően ismét a leggazdagabbakat segítették: a bankszektorban több adót is kivezettek, illetve a társasági adó egyesítésével a legtehetősebb cégeket támogatták.
MTI

Hozzászólások