Jobbik: a filmiparban közpénzből gazdagodik a Vajna család

Dúró Dóra, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, többszöri próbálkozásuk ellenére a mai napig nem kaptak megfelelő tájékoztatást arról, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap milyen szerződést kötött Vajna Tímea cégével a Pappa Pia című film szereplőválogatására, holott a kormány egy korábbi kérdésükre részletesen beszámolt a Veszettek című film költségeiről.

Emellett Andy Vajna két offshore cégen keresztül a több mint egymilliárd forint közpénzből támogatott film forgalmazásában is érintett - tette hozzá.



A parlament oktatási és kulturális bizottságának elnöke emellett elfogadhatatlannak minősítette, hogy a filmalap annak ellenére nem kívánja bemutatni a Lovasíjász című filmet a magyar filmhéten, hogy az alkotást 2016 első félévében többen látták, mint az alap támogatásával készült valamennyi filmet összesen, továbbá a készítők ingyenesen is lehetővé tennék a vetítést.

Dúró Dóra a második világháború végén történt budavári kitörésről szóló kérdésekre válaszolva elmondta, a Jobbik csak a katonai teljesítmény előtt tisztelgő megemlékezéseket tudja támogatni és nem tud azonosulni azokkal a rendezvényekkel, ahol politikai céllal jelentek meg náci jelképek vagy eszmék.
A jobbikos politikus szintén kérdésre reagálva megerősítette, hogy pártja nem kíván választási együttműködést kötni az LMP-vel, ugyanakkor ahogy eddig, úgy ezután is elképzelhetőnek tartja, hogy konkrét ügyekben együttműködjenek.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com