Jobbik: a kormány ne tegyen eleget a brüsszeli diktátumnak!

A Jobbik arra szólította fel a kormányt, hogy ne tegyen eleget az Európai Bizottság (EB) által javasolt "szolidaritási hozzájárulásnak".

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján vérlázítónak nevezte a tervezetet, amely "a hívatlan idegenek be nem fogadása után egyfajta fejpénzt fizettetne a tagállamokkal".

jobbik

Értékelése szerint ez Magyarországot súlyosan érintené, a be nem fogadás több 10 milliárdos, vagy akár 100 milliárdos tétel lenne. A Jobbik ezt a pénzt az egészségügyből és az iskolákból hiányolja és nem fogja odaadni Brüsszelnek - jelentette ki.

A jobbikos politikus szerint az EU csak azért találta ki ezt a "zsoldot", hogy "a brüsszeli diktatórikus rendszer különböző liberális hagymázas lázálmai megvalósulhassanak".

Azt kérte, hogy a kormány "rúgja fel a játéktáblát" és alkosson olyan együttélési szabályokat az unión belül, ahol Magyarországot egyenrangú partnerként kezelik.

Z. Kárpát Dániel a sajtótájékoztatón értékelte a költségvetést megalapozó törvényjavaslatot is és azt kérte: azonnal vegyék ki belőle azt a passzust, amely megtagadhatóvá tenné egyes adatok nyilvánosságát az állami energetikai, központi adatgyűjtő és feldolgozó cégeknél. Hozzátette: nem fogadják el azt az indoklást, hogy ellenkező esetben piaci érdekek sérülnének.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com