Jobbik: alapvetően elhibázott az oktatáspolitika

A Jobbik elhibázottnak tartja a hazai oktatáspolitikát és értékelése szerint a felzárkóztatási programok is megbuktak.

Dúró Dóra, a parlament kulturális bizottságának jobbikos elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján szóvá tette, hogy az idei érettségi eredmények átlaga nem éri el az elmúlt öt évét, és tavaly 60 ezren kényszerültek pótvizsgákra a közoktatásban. Ezek bizonyítékai annak, hogy a kormány tévúton jár - jelentette ki.

durodora

Az ellenzéki politikus elvesztegetett időnek nevezte és álságosnak tartotta, hogy a kormány négy év után jött rá arra, hogy a nemzeti alaptanterv tananyagmennyisége túl nagy terhet ró a pedagógusokra és a diákokra.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) Dúró Dóra szerint nem volt képes csökkenteni az intézmények közötti különbségeket, s hibás volt az is, hogy kivonták az önkormányzatokat az iskolák életéből.

A jobbikos képviselő úgy ítélte meg, hogy a felzárkóztatásra hivatott Híd-program nem képes betölteni a szerepét. Ezt azzal indokolta, hogy a szakképzésben átlagosan minden harmadik diák lemorzsolódik, a hátrányos helyzetűek körében ez az arány ugyanakkor 50 százalékos. A statisztikák szerint több mint 40 százalék kihullik a néhány hónapos programból is - tette hozzá.

Megjegyezte azt is, hogy az oktatási rendszer nem tudja biztosítani a társadalmi mobilitást.
Dúró Dóra - kérdésre reagálva Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár keddi szavaira - fontos előrelépésnek minősítetette az ingyenes tankönyveket, ugyanakkor azt is mondta: a tankönyvpiac átalakítása, az állami fenntartásba vétel minőségromlást eredményezett.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com