Jobbik: árad a bűn vidéken, romokban a közbiztonság

A Jobbik szerint "árad a bűn vidéken, romokban a közbiztonság". Hol van Pintér Sándor? - tette fel a kérdést az ellenzéki párt alelnöke pénteken sajtótájékoztatón, Szolnokon.Révi Attila felidézte, az elmúlt napokban Szolnokon szétvertek egy szórakozóhelyet nézeteltérésre hivatkozva, és a rendőrség szerinte késve érkezett a helyszínre. Néhány nappal később Kunmadarason bántalmaztak egy külföldi állampolgárt, majd rágyújtották az autót.

Csütörtökön pedig szintén Szolnokon, forgalmas helyen, fényes nappal "egy baráti beszélgetés" után az egyik ember kést rántott és nyakon szúrta a másikat - sorolta, megjegyezve: az, hogy a közterületen italoztak, már csak mellékes.

Szólt arról, hogy Orbán Viktor kormányfő szerint Magyarország ma az Európai Unió legbiztonságosabb országa. Azt javasolta a miniszterelnöknek és a belügyminiszternek, hogy menjenek el Szolnokra, a térség bármely településére vagy az ország bármely pontjára, és győződjenek meg a saját szemükkel arról, hogy milyen állapotok uralkodnak ma Magyarországon.

Révi Attila közölte, a Jobbik több mint tizenöt éve küzd a rendőrök számának drasztikus emeléséért. Szükség lenne szerintük a rendőrök anyagi és erkölcsi megbecsülésére, valamint a jogszabályok felülvizsgálatára is. Fontos, hogy a jogszabályok minden tekintetben védjék az eljáró rendőröket a megelőzés során és a nyomozati szakaszban is - hangoztatta.

Beszámolt arról, hogy csak Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében naponta tizenhat bűncselekmény történik. Szükségesnek nevezte, hogy a döntéshozók "kijöjjenek végre az elefántcsonttoronyból, eljöjjenek vidékre, megtapasztalják a valódi állapotokat", és ennek alapján tegyék meg a szükséges lépéseket.

"Ha erre nem képes Pintér Sándor, akkor álljon fel a hivatalából és hagyja ott! Ha erre nem képes a magyar állam, hogy megvédje az állampolgárait, akkor a Jobbik nem lesz rest újra életre kelteni a Magyar Gárdát, ami nem volt más, mint a nemzet immunrendszere" - fogalmazott. Révi Attila hangsúlyozta: rendet és biztonságot követelnek; nemcsak Szolnokon, nemcsak Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, hanem az egész országban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com