Jobbik: az ÁSZ szerint is szabályos volt a párt gazdálkodása

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint is szabályos volt a Jobbik 2013-2014-es gazdálkodása - áll Schön Péter, a párt gazdasági igazgatója csütörtöki közleményében, amely szerint ez volt az eddigi leghosszabb és legátfogóbb számviteli vizsgálat a Jobbik története során.

Közlése szerint a vizsgálat megállapította, hogy a Jobbik határidőben elkészítette és közzétette 2013. és 2014. évi beszámolóját, hozzáéve: ezek 2015 őszén tartott belső ellenőrzése során "feltártunk és javítottunk néhány könyvelési hibát", majd a módosított beszámolókat 2015 decemberében a törvényi előírásokkal összhangban ismét megjelentették.

jobbik

Az igazgató megjegyzi: a jelentés alapján a Jobbik számviteli rendszerének szabályozása - egy-egy apró hiányossággal - megfelelt a jogszabályi előírásoknak, a működéséhez szabályszerűen igénybe vehető forrásokat használt fel, a vagyon használata, a foglalkoztatás, a munkabérek és egyéb személyi kiadások elszámolása szabályszerű volt, a pénzügyi-számviteli informatikai rendszer működése megfelelt a jogszabályi előírásoknak, a gazdálkodással összefüggő, egyéb jogszabályokban meghatározott előírásokat betartotta.

Az előző vizsgálat során feltárt hibák javítását elvégeztük - tette hozzá.

Kitért arra is: az ÁSZ megállapította, hogy a párt 2013. évi beszámolójának bevételi oldala 0,08 ezrelékkel, 2014. évi beszámolójának bevételi oldala 0,4 ezrelékkel eltér egy szívességi irodahasználati szerződésből kifolyólag; "a megállapítással egyetértünk, a hiba javítását elvégeztük" - tette hozzá.

Jelezte azt is, a Jobbik 2015. október 10-én tartott kongresszusa módosította a párt alapszabályát, a törvényi előírásokkal és az Állami Számvevőszék elvárásaival összhangban felállították a párt felügyelőbizottságát, hozzátéve, hogy a számvevőszéki jelentésben megfogalmazott javaslatokat áttekintik és beépítik szabályzataikba, működési folyamataikba.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com