Jobbik: azonnal tisztázza a kormány, mikor akar migránsokat!

A Jobbik alelnöke azt követeli, hogy a kormány azonnal tisztázza, mikor, milyen ütemben kíván betelepíteni migránsokat Magyarországra.

Z. Kárpát Dániel csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón úgy értékelt: a Fidesz leleplezte magát, és a kvótás népszavazást is, az csak színjátéknak tekinthető, hiszen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyilatkozata szerint a kormány hozzá kíván járulni migránsok tíz-, esetleg százezreinek Magyarországra telepítéséhez.

jobbik

Ez a Jobbik számára teljesen elfogadhatatlan; a párt sehonnan sem kíván egyetlenegy idegent sem betelepíteni Magyarországra - hangsúlyozta.

Az ellenzéki politikus szerint a Jobbik mindent megtesz ezen elképzelés megvalósítás ellen, főleg azért, mert van magyar reprodukció, vannak magyar munkanélküliek, van egy csonka szakképzés, vannak külföldre kényszerült magyar munkavállalók.

Hozzátette: ha nincs elég szakképzett munkaerő Magyarországon, akkor a szakképzést kell átállítani. Ha Magyarországon demográfiai vákuum tapasztalható, akkor a magyar családok támogatásával, otthonteremtéssel kell ezen segíteni - mondta.

Z. Kárpát Dániel annak tisztázását is sürgette, hol szállásolja el ezeket a migránsokat a kormány, illetve milyen cégeknek biztosít kedvezményeket a magyar adófizetők és munkavállalók kárára.

A jobbikos politikus értékelése szerint a kormány azáltal, hogy harmadik országból érkező migránsoknak munkahelyet, szálláshoz támogatást, adókedvezményt, lakhatási adókedvezményt biztosít, egyértelműen szembe megy mindazzal, amit egy szuverén nemzetállam érdekei megkívánnak.

Z. Kárpát Dániel azt is firtatta, hogyan képzeli azt a kabinet, hogy egy gyors alaptörvény-módosítás helyett a kvótás népszavazással több hónapos politikai cirkuszt szervez, miközben tevőlegesen hozzájárul migránsok tömegeinek Magyarországra telepítéséhez.

Varga Mihály szerdán az MTI-nek nyilatkozva a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége által benyújtott javaslatról elmondta, annak több pontjával egyetértenek, így azzal is, hogy igény esetén biztosítani kell a harmadik országból érkező szakképzett munkaerő hazai foglalkoztatását.

A miniszter fontos feladatnak nevezte, hogy megoldják az érkező munkaerő elhelyezését is. Jövőre ezért adókedvezményekkel támogatja a kormány a cégek lakhatásra fordított kiadásait.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com