Jobbik: kiemelten kell foglalkozni az elvándorlással

A Jobbik álláspontja szerint kiemelten kell foglalkozni az elvándorlás kérdésével és több területen beavatkozásra van szükség.

jobbikFarkas Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy az elmúlt két hónapban nem került szóba az Országgyűlésben a probléma, s nincs nevesítve olyan államtitkár sem, akinek az elvándorlással foglalkoznia kell.

Riasztónak nevezte, hogy a felmérések szerint a 18 és 39 év közöttiek fele gondolkodik rövid vagy hosszú távú kivándorlásban, s a külföldön élő magyarok sem vágynak haza.

Farkas Gergely a következő időszak kiemelt problémájának nevezte a kérdést, amellyel kapcsolatban eseti bizottság felállítását, parlamenti vitanap megszervezését szorgalmazta. Emellett úgy véli, a kivándorlást a közbeszéd témájává kell tenni.

A jobbikos politikus a megoldási javaslatok közé sorolta a bérlakásprogram beindítását, valódi munkahelyek létrehozását, ifjúsági törvény megalkotását és az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek számának növelését. A Jobbik az őszi ülésszak előtt felvázolja megoldási javaslatait és a kormánynál is mielőbbi lépéseket szorgalmaz annak érdekében, hogy aki Magyarországon él, az itthon is maradjon, aki pedig elvándorolt, az hazatérjen - mondta Farkas Gergely.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com