Jobbik: meg kell akadályozni a párkányi gumiégető létrehozását
Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy a határ menti településen évi 20 ezer tonna kapacitású gumi- és műanyagégető művet szeretnének létrehozni, ami az uralkodó szélirány miatt Magyarország levegőjét szennyezné.
Jelezte, hogy a beruházást - az esztergomiak mellett - a párkányiak sem szeretnék, néhány nap alatt a 11 ezres lakosú városban több mint 7 ezren írták alá a tiltakozó íveket. A jobbikos politikus azt várja a kormánytól, hogy kapcsolódjon be a nemzetközi engedélyezési eljárásba, a környezetvédelemért felelős miniszter pedig vegye fel a kapcsolatot szlovák minisztertársával.
Nunkovics Tibor, a párt esztergomi választókerületi elnöke arról számolt be, hogy pártok és a civilek egységes véleményen vannak az ügyben, s a Duna mindkét oldalán aláírásgyűjtés indult. Hozzátette, hogy Dorogon már van egy veszélyes hulladékégető üzem, a levegő minősége jelentősen romlana, ha egy másik is létesülne a térségben.
MTI

Hozzászólások