Jobbik: mondjon le a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöksége!

A Jobbik lemondásra szólítja fel Deutsch Tamást, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) alelnökét, Gömöri Zsoltot, a szervezet elnökét, valamint a MPB elnökségét amiatt, hogy kiderült: Deutsch Tamás javaslatára a testület 2012-ben 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást juttatott Gömöri Zsoltnak hitele végtörlesztésére - közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.

jobbikSzilágyi György, a MPB-nek is otthont adó Magyar Sport Háza előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a Jobbik szerint ez a döntés gusztustalan és etikátlan, hiszen nehéz körülmények között, fogyatékossággal élő sportolók pénzét osztották el egymás között.

Az ellenzéki politikus felidézte Gömöri Zsoltnak egy közelmúltban tett sajtónyilatkozatát, amely szerint a méltatlanul alacsony támogatás következtében napi megélhetési gondokkal küzdenek világklasszis paralimpikonok.

Szilágyi György emlékeztetett: Gömöri Zsolt arra hivatkozott, hogy nagyon nehéz helyzetben volt ebben az időszakban.

"Annyira volt nehéz helyzetben, hogy ebben az évben 17 millió forintot kapott az olimpiai részvétel után" - mondta, hozzátéve: ha ehhez hozzáadjuk a 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatást, illetve a fizetését és az egyéb juttatásokat, csak az ő személyére magasabb összeg jön ki, mint az összes paralimpikon egész éves támogatási kerete.

"Már megszoktuk, hogy a fideszes politikusok és haverjaik egymás között szétosztogatják a vagyonokat, de úgy érzem, ennél már nincs lejjebb, amikor olyan emberektől és sportolóktól veszik el a pénzt, akiknek nem 100, de 200-300 százalékot kell teljesíteniük az életben azért, hogy ilyen sikereket érjenek el" - mondta Szilágyi György.

Hozzáfűzte, hogy a kifizetést csak a szövetség közgyűlése engedélyezhette volna, ám ilyen határozatot nem találtak. Amennyiben valóban nem született ilyen közgyűlési döntés, akkor a juttatás törvényessége is kétséges - jelentette ki a jobbikos politikus.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com