John McCain nyilatkozatot adott ki Orbán Viktor kormányáról

John McCain egy amerikai republikánus szenátor, azaz Orbán és pártja oldalán van politikailag, így a Fidesz nem hivatkozhat most arra, hogy már megint a szocialisták ütik a másik oldalról.


john mc cainElőször neofasisztának nevezte Orbánt a héten, főként azért mert Putyinnal össze vannak nőve. Ezt kikérte magának a kormányunk és azt üzente, hogy nem jól látja a magyar dolgokat, mivel a média elferdíti a hazánkban zajló eseményeket és abból nem lehet megítélni a Fidesz munkásságát.

Na de térjünk vissza John McCain-ra, aki egyébként 2008-ban a republikánusok képviseletében volt elnökjelölt.

John McCainnek elege lett abból, hogy a magyar kormány nem fogadta el a szavait és még a Fidesznek állt feljebb, így kiadott egy nyilatkozatot, mely tovább rombolja Orbánék hírnevét, mivel konkrét tényekről írt:


A korábbi választások óta eltelt 4,5 évben Orbán Viktor kormánya antidemokratikus változásokat léptetett életbe az alkotmányban, melyben korlátozták a magyar bíróságok függetlenségét, civil szervezeteket lehetetlenítenek el különböző eljárásokkal. Kiemelte, hogy a sajtót erősen cenzúrázzák hazánkban. A demokrácia bizonytalan talajon áll John McCain szerint Magyarországon és ezt a Fidesz kormány érte el az intézkedéseivel.

John McCain írásában kiemeli, hogy az EBESZ, a Committee to Protect Journalists (újságírók jogaival foglalkozó nemzetközi szervezet) a magyar média törvényt elfogadhatatlannak tartja. Ennek fő oka, mert félelmet kelt és öncenzúrára kényszeríti a médiát.

Nem kerül véka alá a magyar felsővezetés kitiltási ügye sem. Ezt figyelmeztetésnek nevezi és kifejti, hogy negatív elkeserítő folyamatok zajlanak Magyarországon, melyben gyengül a jogállamiság és nő az átláthatóság és veszélyben vannak a demokratikus értékek.

Az illiberális demokrácia, mint Orbán Viktor miniszterelnök épít jelenleg, az elássa a NATO és az EU elveit és értékeit. 


Forrás: www.mccain.senate.gov

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com