Jóváhagyta Zsák Malina Hedvig ügyének átadását Magyarországnak a távozó Fico-kormány igazságügyi minisztere

Jóváhagyta a távozó Fico-kormány igazságügyi minisztere, hogy magyarországi bíróságnak adják át a 2006-ban megvert, majd hamis tanúzással megvádolt volt diáklány, az időközben magyar állampolgárrá lett Zsák Malina Hedvig ügyét - közölte a szlovák szaktárca sajtóosztálya kedden.

Ügyének áthelyezését Zsák Malina Hedvig február elején kérvényezte az ügyében eljáró Nyitrai Járási Bíróságnál, amely a kérvényt továbbította a döntésben illetékes szlovák igazságügyi tárcához. A kérvényt március 17-én hagyta jóvá Tomás Borec igazságügyi miniszter - írta a szlovák szaktárca szóvivőjére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

malina_hedvig_1

Miután a szlovák minisztérium jóváhagyta az ügy áthelyezését célzó kérvényt, most már a magyar hatóságok döntésén múlik, hogy átveszik-e az ügyet. Amennyiben Magyarországon is megszületik a döntés, a fiatal nő ügyében a szlovák hatóságok nem lesznek illetékesek többé.

Az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap az üggyel kapcsolatban a múlt héten még azt írta: az áthelyezésről szóló döntés a leendő kormány új igazságügyi miniszterének, a Bugár Béla vezette Most-Híd által jelölt Lucia Zitnanskának egyik első intézkedése lehet.

A fiatal nő ellen - akit vallomása szerint Nyitrán, 2006-ban még diáklányként azért vertek meg, mert magyarul beszélt az utcán - még 2007-ben indított eljárást a szlovák főügyészség amiatt, mert a rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy a nő állította. Az ügyben, hamis tanúzás miatt 2014 decemberében nyújtott be vádindítványt a szlovák főügyészség Zsák Malina Hedvig ellen, aki 2013-ban felvette a magyar állampolgárságot, majd Szlovákiából Magyarországra költözött. Az eljárás Magyarországra való áthelyezése a csaknem tíz éve húzódó ügy belátható időn belüli lezárását jelentheti.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com