Juhász Péter: az Együtt valós alternatívát akar kínálni 2018-ban

Juhász Péter sajtótájékoztatón kifejtette: remélhetőleg olyan közösséget építenek fel, amely nemcsak átlépi a parlamenti küszöböt, hanem azt jóval túlteljesítve, meghatározó politikai tényezővé válik a következő években.

Közölte: erős szervezeti háttérrel rendelkező, 106 helyen jelöltet állítani képes pártot adott át Szigetvári Viktor, az Együtt korábbi elnöke.



A párt fő feladata, hogy a nagypolitikában "a kovász szerepét betöltve" próbáljon együttműködést létrehozni az új civil szereplők, a pártok és a demokráciát, a jogállamot, a piacgazdaságot magukénak valló közösségek között - fogalmazott. Hajdu Nóra alelnök azt mondta, a 2018-as választás egyik legfontosabb témája az lesz, hogy melyik párt mit gondol az európai integrációról, és az Együtt szerint az EU-ban van Magyarország jövője.

Berkecz Balázs, a párt másik alelnöke hangsúlyozta: az Együtt vidéken is aktív párt aktív bázissal, és ez arra predesztinálja, hogy 2018-ban főszereplője legyen a kormányváltásnak. Szigetvári Viktor, az Országos Politikai Tanács elnöke, az Együtt korábbi elnöke arról beszélt, hogy olyan pártot ad át, amely olyan Magyarországért küzd, ahol csökkentik a szegénységet és az oktatásra megfelelően költenek. Új pozíciójában rendszeresen elmegy vidékre, hogy a párt programját a helyi szervezetekben is megerősítse - közölte.

Az Együtt szombaton tartotta tisztújító küldöttgyűlését, amely határozott arról is, hogy Majtényi László legyen az Együtt köztársaságielnök-jelöltje. Kérdésre válaszolva Juhász Péter elmondta: nem tud arról, hogy Soros György magyar származású amerikai üzletember embere lenne Majtényi László, ez az állítás "a vicc kategóriába sorolható". Majtényi László rendkívül elkötelezett a jogállam mellett - vélekedett.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com