Karácsony Gergely: ki kell kérni az UNESCO véleményét a Városliget-projektről

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a Városligetbe tervezett beruházásról ki kell kérni az UNESCO álláspontját, mivel a park világörökségi területen van - jelentette ki Karácsony Gergely, a XIV. kerület polgármestere szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus szerint amennyiben ez nem történik meg, akkor felmerül az építkezést lehetővé tevő, szerdán elfogadni tervezett rendeletmódosítás közjogi érvénytelensége.

unesco2

Zugló Polgármestere emlékeztetett, a közgyűlés szerdán háríthatja el az utolsó jogi akadályt a Városligetbe tervezett "rombolás" elől. Kiemelte, a városvezetés javaslata nem hallgatt a szakmai és társadalmi tiltakozásra, sőt az új épületek tetejére korábban ígért zöld felületek létrehozását sem írja elő.

Karácsony Gergely szerint a budapestiek lesznek a vesztesei annak a lobbiharcnak, amit a kormány folytat a fővárossal szemben a magyarországi buszgyártásra hivatkozva. Hangsúlyozta, a magyar buszgyártás csak úgy támogatható, ha közben az nem veszélyezteti a budapesti közlekedést.

pm

A PM politikusa emellett elmondta, a városvezetés "sunyi módon" közművek áthelyezését kezdeményezi a Római-partra tervezett mobilgát megvalósítása érdekében, holott korábban pont arra hivatkozva hárították el a védmű Nánási útvonalra helyezését, hogy ahhoz vezetékeket kellett volna áthelyezni.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com