KDNP: Csillebérc ügye is mutatja, hogy a baloldal 25 éve megkezdte korrupciós tevékenységét

Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője szerint a csillebérci volt úttörőtábor ügye is azt mutatja, hogy a baloldal már 25 éve megkezdte korrupciós tevékenységét.

A kormánypárti politikus szerdai budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy szerdán van a korrupcióellenes világnap. Kijelentette: az ellenzék tele van korrupciós ügyekkel, s kitért a szocialista Simon Gábor ügyére, a volt honvédelmi miniszter, Juhász Ferenc ellen közelmúltban született jogerős bírósági ítéletre, a józsefvárosi feketekasszára, illetve a Jobbikot érintő Kovács Béla ügyére is.

kdnp

Hollik István szerint szerint újabb kérdések merültek fel a csillebérci tábor területén található vadászház ügyében, a kisebbik kormánypárt Varju Lászlótól, a Demokratikus Koalíció színeiben politizáló, független országgyűlési képviselőtől vár választ.

Kifejtette: a csillebérci tábor területén található vadászház rendkívül nyomott áron került a Bau-Bérc Kft.-hez, amelynek két tulajdonosa volt: a Magyar Úttörőszövetség elnökének rokona, illetve egy kínai üzletember. Utóbbinak kézbesítési megbízottja Varju László hozzátartozója volt.

Hollik István szerint ennek ismeretében fel kell tenni a kérdést Varju Lászlónak, a kínai üzletember nem csak a strómanja volt-e, és ha igen, mi történt a bevétellel, ami a céghez érkezett, szerepelt-e DK-s politikus vagyonnyilatkozatában.

Ma is aktív baloldali politikusok a saját érdekeltségi körüknek játszották át Csillebércet és a vadászházat, amely bár 98 millió forintot ért, de csupán 14 millióért szerezte meg a cég - jelentette ki.

Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke úgy fogalmazott: azzal, hogy a szocialisták privatizálták a tábort, a gyermekek ellen követtek el bűnt. Zsákmánynak, szocialista kifizetőhelynek tekintették a tábort, és ahelyett, hogy a fiataloknak adták volna, saját céljaikra használták - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com