KDNP: közös teljesítmény a magyar gazdaság teljesítménye

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a 2,7 százalékos hazai össztermék növekedés közös teljesítmény és a gazdaság bővülése nagyban a magyar családokat fenntartó szülők munkájának köszönhető.

kdnpA kisebbik kormánypárt pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált a legújabb GDP-adatokra. Eszerint a magyar gazdaság növekedésének üteme tovább gyorsult 2013 negyedik negyedévében, éves szinten 2,7 százalékkal, az előző negyedévhez képest pedig 0,6 százalékkal nőtt a GDP.

A pénzügyi elemzők, valamint a nemzetgazdasági miniszter szerint is kedvezőek a kilátások a következő negyedévekre, így az idén tovább gyorsulhat a gazdasági növekedés.
A KDNP közleményében kiemelte: a mezőgazdaságban termelők, az építőiparban dolgozók és a fogyasztásban emelkedő mértékben résztvevő keresők húzták magukkal a gazdaságot.

Rámutattak: a Fidesz-KDNP intézkedései visszaadták a munka becsületét, s egyben méltányosabb bért is eredményeztek.

A reáljövedelmek 5-6 százalékos emelkedése bizonyítja, hogy a gazdaságban van potenciál, a vállalatok ki tudják termelni a bérköltségeket, növekszik a fogyasztás, visszatérnek a vevők és élénk a piac. Az adórendszer többletteljesítményre ösztönözte a foglalkoztatottakat, a közmunka rendszere pedig felélesztette a munkamorált - sorolták.

"A magyar családok nehéz időszakot éltek át a bukott baloldali kormányok rombolása után, de 2013 egyértelműen Magyarország legsikeresebb esztendeje volt a válság óta" - zárul az állásfoglalás.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com