Kisebbségi jogok: a Vajdaságban a legbiztatóbb a helyzet

A Magyarországgal szomszédos államok közül a szerbiai Vajdaságban a legbiztatóbb a nemzeti kisebbségek jogi helyzete - fogalmazódott meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) egyik csütörtök délutáni pódiumbeszélgetésén.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke elmondta, Szerbia hétfőn megnyitotta az európai uniós csatlakozási tárgyalások 23. fejezetét, amelyik az igazságüggyel és az alapvető jogokkal foglalkozik.

0000

E tárgyalási fejezetnek része az a kisebbségi cselekvési terv, amelynek kidolgozásában a VMSZ is részt vett. Pásztor István áttörésnek nevezte a dokumentumnak azt a pontját, amely a nemzeti kisebbségek tagjainak arányos alkalmazásáról szól a közszférában és a közvállalatokban.

A politikus szerint már a szerbiai jogrend része, hogy a következő három évben fel kell mérni a kisebbségek jelenlétét a közintézményekben. Ezt követően kell elérni az etnikai arányoknak megfelelő állások biztosítását.
Hozzátette: a vajdasági magyarságnak arra kell készülnie, hogy be tudja tölteni az ügyészségeken, a bíróságokon, a rendőrségben és más hivatalokban az őt megillető helyeket. Hozzátette, ha ma kellene tíz magyar bírót felvenni a szabadkai bíróságra, nem lenne meg hozzá a megfelelően felkészült magyar szakember.

Pásztor István elmondta: a Szerb Haladó Pártban (SNS) - mellyel a VMSZ koalíciós tárgyalásokat folytat - nyitottság mutatkozik az arányossági törvény elfogadására. Hozzátette, a készülő koalíciós megállapodás része a törvény "tisztába tétele".

Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) újonnan megválasztott elnöke szerint a pártnak az önkormányzatok szintjén kell elérnie a nyelvi jogok alkalmazását, és biztatnia kell a felvidéki magyar lakosságot arra, hogy éljen a nyelvi jogaival.
Úgy vélte, sok felvidéki magyarban a közös emlék elhalványul, és nem fogalmazódik meg közös terv a jövőre, márpedig a közös emlékezés és a közös terv adja a nemzetet.

Az MKP elnöke úgy vélte: a Híd magyar-szlovák vegyes párt nem kérte meg eléggé a kormányzati szerepvállalás árát, így a kormányprogramba kevés kisebbségi szempontból fontos kitétel került. Hozzátette azonban, hogy a jogok törvénybe iktatása nem elég Szlovákiában, mert a szlovák állam rendszeresen elszabotálja a törvények alkalmazását.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség titkára, Darcsi Karolina kijelentette, Kárpátalján azért nem lehet kisebbségi jogkövetelésekről beszélni, mert Ukrajna nem jogállam. Példaként hozta fel, hogy a közigazgatás átszervezésről elfogadott törvény tartalmazza, hogy a közigazgatási egységek kialakításánál figyelembe kell venni a kisebbségek igényeit, a törvény végrehajtási utasításaiból azonban már kimaradt ez a kitétel.

Arról is beszámolt, hogy Kárpátalján presztízse van a magyar nyelvnek, megtanulásában a más nemzetiségűek is lehetőségeket látnak. Hozzátette, a magyarellenes megnyilvánulásokat rendszerint a Kárpátok hágóin túlról hozzák be a régióba.

Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja a román hatóságoknak a székely szabadság napja kapcsán történt fellépését elemezve kijelentette: Romániában az adóhivatal is, a csendőrség is az egykori Securitate módszereit alkalmazva politikai rendőrségként lépett fel az SZNT ellen.

Úgy vélte: nem nyomásgyakorlási eszközként kell tekinteni a nemzetközi szervezetekre, hanem olyan fórumokként, amelyek által párbeszédet lehet kezdeményezni a román állammal.

A beszélgetést moderáló Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója kijelentette: ha sokan nem is ismerik el, Közép-Európában létezik egy magyar ügy, és a térség országaiban akkor lesz társadalmi béke, politikai stabilitás, és gazdasági prosperitás, ha a magyar közösségek megkapják az őket megillető kollektív jogokat.

MTI

Hozzászólások

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

http://ujhazak.com