Kiterjesztik a forgalomkorlátozást szmogriadó esetén

Bővítette a szmoghelyzeti riasztási fokozatban a forgalomkorlátozás által érintett járművek körét szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

A korábbi korlátozás által érintett környezetvédelmi osztályokba sorolt járműveken túl érintettek lettek az Euro-2-es benzines és dízelüzeműek is.

fővárosi közgyűlés

A javaslatot 23 igen szavazattal 4 ellenzéki tartózkodás mellett fogadták el.

A változtatással a korábbi 7-8 százalékról (46-76 ezer gépjármű) 29-32 százalékra (186-307 ezer gépjármű) bővül a szmogriadó alatt Budapestről kitiltott autók aránya, azzal, hogy a korábbi, fekete matricás szabályozást kiterjesztették a 2-es, illetve 4-es jelű környezetvédelmi besorolásra (amely nem azonos Euro-besorolással).

A közgyűlés döntése alapján a szmogriasztás magasabb korlátozási fokozata esetén az Euro-3 szabályokat teljesítő dízeljárművek sem közlekedhetnek, így ekkor a korlátozás aránya 38-41 százalékra (240-395 ezer gépjármű) nőhet.

Az elfogadott előterjesztésban rámutattak arra, hogy a módosítás által érintett autók már több mint 15 évesek, jellemzően 16 és 19 év közöttiek.

A közgyűlés kormánypárti többsége a szavazáson nem támogatta azokat az ellenzéki javaslatokat, amelyek a környezetvédelmi besorolás helyett a rendszámtáblák páros, vagy páratlan végződése alapján, naponta felváltva tiltotta volna be a személyautók közlekedését a szmogriadó alatt.

Az LMP és a PM javaslataikat azzal indokolta, hogy egy ilyen szabályozást sokkal könnyebb lenne betartani, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes szerint azonban a jogszabályok nem engednek meg ilyen formájú tiltást.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com