Kizárta egyik képviselőjét az újbudai Fidesz-KDNP-frakció

Kizárta soraiból Balogh Péter önkormányzati képviselőt a Fidesz-KDNP XI. kerületi képviselőcsoportja, amely mandátumának visszaadására is felszólította a politikust - közölte az MTI-hez is eljuttatott csütörtöki közleményében a frakció.Mint írták, a múlt pénteki kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottak szerint a Miniszterelnökség hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és költségvetési csalás gyanújával feljelentést tett a Fiatal Családosok Klubja alapítójához, Király Nórához köthető civil szervezetek korábbi gazdasági ügyei miatt. A nyilvánosságra hozott információk szerint az átvilágításban érintett szervezetek közül több esetben Balogh Péter neve és hozzátartozójának érintettsége is felvetődött.

"A frakció és az elnökség megállapította, hogy a kialakult helyzet olyan politikai és közéleti kockázatot jelent, amely a közösség hitelességét és politikai mozgásterét érdemben befolyásolja. Ennek következtében a frakció egyhangúlag úgy döntött, hogy Balogh Pétert kizárja soraiból" - írták a közleményben. Egyidejűleg felszólították Balogh Pétert képviselői mandátumának visszaadására is, mert álláspontjuk szerint jelen helyzetben ez szolgálná leginkább a választók és a közösség érdekeit.

A jogi felelősség megállapítása kizárólag a hatóságok és az igazságszolgáltatás feladata - tették hozzá.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

138 mandátuma van a Tiszának 98 százalékos feldolgozottságnál

138 mandátuma van a Tiszának 98 százalékos feldolgozottságnál

A hétfői kora reggeli adatok szerint a Tisza Párt 53,07, a Fidesz 38,43 százalékot kapott.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

http://ujhazak.com