KKM: az exportsikerek magyar munkahelyek megtartásához és új munkahelyek létrejöttéhez járulnak hozzá

Az exportsikerek magyar munkahelyek megtartásához és új munkahelyek létrejöttéhez járulnak hozzá - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn az MTI-vel.

A tárca arra reagált, hogy Élő Norbert, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja hétfői sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek azt mondta: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek el kell számolnia azzal, hogy milyen veszteséget okozott eddig a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt.

Download

Bodnár Zoltán, a Magyar Liberális Párt ügyvivője hétfői közleményében azt írta: az MNKH botrányos tevékenységéről napvilágot látott információk azt bizonyítják, hogy Szijjártó Péter "közönséges kifizetőhelyként működteti" az MNKH külföldi képviseleti hálózatát.

A KKM mindezzel kapcsolatban közölte: 2015-ben rekordot ért el a magyar export és a külkereskedelmi többlet, a magyar export 90,7 milliárd eurót (28 117 milliárd forintot) tett ki, ami 7,4 százalékos növekedést jelent 2014-hez képest. A külkereskedelmi többlet 1,8 milliárd euróval (560 milliárd forinttal) 8,1 milliárd euróra (2511 milliárd forintra) nőtt.

Hangsúlyozták: a rekordokat nem lehetett volna elérni exportpromóció nélkül, ezt a munkát végzi az MNKH. Az MNKH partnerei 2015-ben nagyságrendileg 70 milliárd forinttal exportáltak többet, mint egy évvel korábban - magyarázták. Hozzátették: a rekordokat úgy érték el, hogy Magyarország a régióban az egyik legkevesebbet költi exportpromócióra.

A tárcánál arra is kitértek, hogy az MNKH 4000 magyar kis- és középvállalkozással áll kapcsolatban, csak tavaly 1500 üzleti lehetőséget közvetített ezeknek a kkv-knak, és az elmúlt három évben több mint 1300 kkv-nak biztosított külföldi megjelenési lehetőséget.

Mint írták, a Dél-Koreába, Kazahsztánba, Indonéziába és Mongóliába szervezett miniszterelnöki utakon és a hozzájuk kapcsolódó üzleti fórumokon csaknem 300 magyar cég képviselője vett részt. A kormányfői utakat követően a magyar cégek több mint 60 milliárdos üzleti lehetőségek létrejöttéről számoltak be - közölték.

A KKM-nél végül kiemelték: 2010 és 2015 között a keleti nyitás országaiba irányuló magyar export 7 százalékkal (815,5 millió euróval) emelkedett, így 12,4 milliárd eurót tett ki.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com