KKM: Magyarország elkötelezetten támogatja Grúzia euroatlanti integrációját

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden egyeztetett grúz kollégájával, akit biztosított arról, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett támogatója Grúzia euroatlanti integrációjának.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közleményében kifejtették: Szijjártó Péter kedden és szerdán részt vesz a NATO külügyminiszteri értekezleten Brüsszelben, és e tanácskozás alkalmával tárgyalt Giorgi Kvirikashvili grúz külügyminiszterrel.

kkm

A külgazdasági és külügyminiszter biztosította grúz partnerét arról is, hogy Magyarország támogatja, hogy az Európai Unió minél előbb teljes vízummentességet adjon Grúziának, és a NATO mielőbb dolgozza ki a tagsági akciótervet az országnak.

Hangsúlyozták: Grúzia fontos partner az EU keleti partnerség programjában, amely kiemelt jelentőséggel bír az unió keleti szomszédságának biztonsága szempontjából.

Arra is kitértek, hogy jelenleg 9 rendőr teljesít szolgálatot az Európai Unió grúziai megfigyelő missziójában, amit Magyarország továbbra is fenntart.

Megállapodtak a gazdasági kapcsolatok további fejlesztéséről is, ennek érdekében az Eximbank 65 millió dolláros hitelkeretet nyújt - áll a KKM közleményében.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com