KKM: Szijjártó Péter elküldte az osztrák államfőnek a Soros-tervet

Menczer Tamás közleménye szerint az elmúlt hetekben Ausztriában is a politikai viták középpontjába került a Soros-terv.

A helyettes államtitkár kiemelte: Soros György maga használja a terv szót, és részletesen leírja, hogy migránsok millióit akarja behozni Európába, majd szétosztani. "Olvasható az is, hogy Soros György fel akarja számolni a nemzeti határokat, valamint szerinte az Európai Uniónak jelentős összeggel kell támogatnia a migránsok betelepítését, és ezt a pénzt a tagállamoktól kell elvonni" - áll a közleményben.




Menczer Tamás közlése szerint Alexander Van der Bellen a közelmúltban azt állította, hogy Soros Györgynek nincs köze az Európába irányuló bevándorlási hullámhoz, ezért Szijjártó Péter megküldte az osztrák államfőnek a Soros-terv pontjait. A levélben a magyar külügyminiszter tájékoztatja az osztrák államfőt arról, hogy Magyarországon nagy vitákat váltott ki a Soros-terv, majd a magyar emberek az áprilisi parlamenti választáson egyértelműen az ország biztonságának és szuverenitásának megvédése, és a migráció megállítása mellett döntöttek - ismertette Menczer Tamás.

A helyettes államtitkár felidézte: a magyar külügyminiszter Alexander Van der Bellen nyilatkozata után már közölte, sajnálja, hogy az osztrák államfő Soros György és a migránsok oldalára állt. "Ha Alexander Van der Bellen egy migránsokkal elárasztott Ausztriát szeretne, akkor erről majd az osztrák választóknak kell elszámolnia. A magyar kormány nem migránsokra, hanem békében és biztonságban élő magyar családokra akarja építeni az ország jövőjét" - írta közleményében Menczer Tamás.

MTI

Hozzászólások

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

http://ujhazak.com