Kocsis Máté: a baloldal számoljon el az Alstom-pénzekkel!

A Fidesz felszólítja a főváros korábbi baloldali vezetőit, hogy számoljanak el az eltűnt Alstom-pénzekkel.

Kocsis Máté, a Fidesz budapesti elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, felszólítják a baloldal fővárosi képviselőit, számoljanak el azzal, hogy fővárosi kormányzásuk alatt, hova tűntek el az Alstom-pénzek, kiknél vannak és adják vissza a budapestieknek.

fidesz

Emlékeztetett: a gyanú szerint mintegy 700 millió forint kenőpénzt adhattak olyan döntéshozóknak, akik elősegíthették azt, hogy a 4-es metróhoz az Alstom francia járműgyártó szállíthassa a vagonokat.
Kocsis Máté közölte: a következő közgyűlésre megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy az ügy miatt érdemes-e vizsgálóbizottságot felállítani.

A Fővárosi Közgyűlés önkormányzati és rendészeti tanácsnoka elmondta: a Magyar Idők keddi cikke a korábbi Alstom-szerződésekkel kapcsolatos korrupciós ügyeket tárgyalja. A gyanú szerint az Alstom mintegy 700 millió forint kenőpénzt adott döntéshozóknak, akik elősegíthették azt, hogy a 4-es metró beruházás során a cég szállíthassa a metrókocsikat.

"Most már nemzetközi szintre emelkedett ez az ügy, tehát a baloldal nemzetközi szintű botrányáról van szó" - fogalmazott Kocsis Máté, hozzátéve, már azt is tudni, hogy egy egykori miniszterelnök is érintett az ügyben.

A kormánypárti politikus hozzátette, a fővárosi képviselőknek tovább kell foglalkozniuk az üggyel, hiszen a Medgyessy Péter volt szocialista kormányfő által megkapott összeg nem fedezi az eljárásban említett összeget.
Kiemelte, adódik a kérdés, hogy hol van a többi pénz, érintettek lehetnek korábbi fővárosi vezetők is.

"Érdekelne minket az is, hogy Demszky Gábor volt szabad demokrata főpolgármester miért nem szólal meg az ügyben, továbbá Gy. Németh Erzsébet, aki az akkori baloldali koalíciónak volt a frakcióvezetője, érintett-e a dologban, Horváth Csaba, aki a BKV felügyeletét ellátta, kapott-e a pénzből" - kérdezte Kocsis Máté, aki hozzátette azt is, amennyiben a felsoroltak nem tudtak a korrupcióról, az a "teljes alkalmatlanságukat" bizonyítja.

A Fidesz budapesti elnöke felszólította a baloldal fővárosi képviselőit, számoljanak el azzal, hogy a vezetésük alatt miként tűntek el ezek a pénzek, továbbá adják vissza azokat a fővárosiaknak.

Kocsis Máté kérdésre válaszolva elmondta, a budapesti közlekedés fejlesztéséhez minden fővárosi véleményére szükség van. Megjegyezte továbbá, hogy "éppen a baloldal korrupciós ügyei miatt" rengeteg elmaradása van a Fővárosi Önkormányzatnak, ez okozza például a Budapesti Fesztiválzenekar költségvetésének csökkentését is.

"Ha a baloldaliak visszaadnák ezt a pénzt, akkor meglenne annak is a fedezete" - fogalmazott a kormánypárti politikus.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com