Költségvetés: KDNP: középpontban a családok

Harrach Péter utalva a családok világnapjára, amelyet 1994 óta ünnepelnek, úgy fogalmazott: a családok olyan értékeket jelenítenek meg, amelyek közösségben nem találhatók meg.

A kereszténydemokrata politikus kiemelte a jövő évi költségvetéssel összefüggésben az adókedvezmény biztosítását, 2018-ban havi 35 ezer forintos adókedvezményt kaphatnak a kétgyermekes családok. Emlékeztetett, hogy az adókedvezmény biztosítása régóta programja a KDNP-nek és a kormánynak. Szavai szerint a családok otthonteremtéséhez a csok-nál nagyvonalúbb ajánlatot nem tudnak tenni, s kitért arra is, hogy mostanra 5 százalék alá csökkent a munkanélküliség, s a foglalkoztatás olyan mértékben javult ami szintén előnyös a családok számára.



Harrach Péter külön kiemelte a rászoruló gyermekek támogatását, a bővülő ingyenes tankönyvellátást és étkeztetést. Az állami gondozásban élő gyermekek támogatásával összefüggésben megemlítette a Biztos Kezdet Gyermekház programot, amely jövőre is jelentős kormányzati támogatást kap, s egy új uniós pályázatnak köszönhetően 50 új intézmény létrehozása válik lehetőveé. Az 1997-es gyermekvédelmi törvény alapján folytatódik a nagy intézmények kitagolása is - jelezte. A KDNP-s politikus a tervezett szociális alapú rezsicsökkentést érintő kérdésre azt mondta: ennek mértékéről még korai beszélni, de örömmel támogatják. A rezsicsökkentés minden családnak előnyös volt, s ahol az átlagosnál is nagyobb mértékben terhelik a családi költségvetést ezek a kiadások, ott indokolt a szociális alapú mérséklés - mutatott rá.

A kormánypárti politikust kérdezték Fodor Gábornak, a Magyar Liberális Párt elnökének marihuána legalizálásáról szóló javaslatáról is. Harrach Péter azt mondta, ilyen kezdeményezéseket sosem támogattak, mert a könnyű- és keménydrogok fogyasztása függőséghez vezet.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com