Költségvetés - Több mint 50 százalékkal növelné a kistelepülési polgármesterek bérét az LMP

Az LMP módosító javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a mostani bruttó 149 ezer forintnak több mint 50 százalékával emeljék meg a jövő évi költségvetésben az 500 fő alatti településeket vezető polgármesterek bérét - ezt Sallai R. Benedek mondta vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus felhívta a figyelmet, hogy a közel 3300 magyar település több mint egyharmadán 500-nál kevesebben élnek. Szavai szerint a rendszerváltozás óta a falvak helyzete folyamatosan romlik.

LMP_logo

A tsz-ek szétbomlása miatt nagy számban szűntek meg a munkahelyek, az MSZP-s kormányok a közszolgáltatásokat, az iskolákat, a közlekedést számolták fel, most pedig a közigazgatási rendszert és az önkormányzatok működését lehetetleníti el a költségvetés - fogalmazott.

Az LMP azt szeretné, hogy ne az átlagos diplomás minimálbért sem elérő bérekért kelljen vezetni az 500 fő alatti településeket - indokolta javaslatukat. Hangsúlyozta: a témában öt módosító indítvány érkezett a parlament elé, de ezek közül az LMP-é tartalmazza a legmagasabb emelést.

A kistelepülések helyzetét ecsetelve arra is kitért, hogy miközben több száz milliárd forintos autópálya-építések zajlanak, még mindig nem kezdődött meg a bekötő és a 4, illetve 5 számjegyű vidéki utak fejlesztése, pedig ezek elengedhetetlenek a munkába és iskolába járáshoz.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com