Konferenciasorozat indult a széleskörű szakmai egyeztetés érdekében

Szakmai konferenciasorozat indult annak érdekében, hogy minden szereplőt bevonjanak az InternetKon eredményei alapján készülő kormány-előterjesztés kidolgozásának közös munkájába - közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.

Emlékeztettek arra: szeptember 30-án zárult az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció második szakasza; az InternetKon 20 kérdéssorára válaszolva csaknem 32 ezer ember nyilvánított véleményt.

NMHH

A magyar internet jövőjét illetően a polgárok akaratnyilvánítása világos és egyértelmű: a világháló legyen mindenki számára hozzáférhető és megfizethető, segítse az oktatást és a fiatalokat, és ne fenyegesse gyermekeink biztonságát - írták.

A közlemény szerint a konferenciasorozat első eseményének résztvevői a biztonságos internetezés témakörében egyeztettek arról, miként lehet kormányzati döntéssé alakítani a polgárok akaratát.

Hozzátették, Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke kiemelte, hogy az internet biztonsága már az óvodás korosztálynál is kérdés, hiszen egyre több az olyan 4-6 éves kisgyermek, aki tudja szülei jelszavát és így bármilyen tartalomra rátalálhat.

Pintér Róbert, az Egyszervolt a Magyar Gyermekkultúráért Közhasznú Alapítvány főtitkára azt emelte ki, jó tartalmak szükségesek, amelyek lekötik a gyermek figyelmét legyen szó tanulásról, ismeretterjesztésről vagy szórakoztatásról.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatója, Takách-Batta Zsuzsanna felhívta a figyelmet a gyermekbarat.nmhh.hu oldalról ingyenesen letölthető, korcsoportonként alkalmazható szoftverekre, hangsúlyozta továbbá, hogy a tájékoztatás és megelőzés mellett a segélynyújtásra is nagy figyelmet fordítanak, legyen szó akár adathalász honlapról, akár zaklatásról vagy más, gyermekeket veszélyeztető jelenségekről.

A közlemény szerint az előadók mindegyike kiemelte a diákok informatikai felkészítésének, valamint az azt végző pedagógusok képzésének fontosságát, idézve Deutsch Tamás miniszterelnöki biztost, aki a tanácskozáson arról beszélt, a gyermekvédelem ügyét különösen fontosnak tartják az emberek.

Az internetes gyermekvédelem hazai rendszerében az elmúlt években megszülettek a megfelelő jogszabályok. Ugyanakkor a jogalkalmazás átfogó monitoringjára van szükség, aminek köszönhetően a hazai internetes gyermekvédelem gyakorlati hatékonysága javítható.

A sok értékes és hatékony állami és civil kezdeményezés összehangolása és a működésükhöz szükséges erőforrások jelentős bővítése ugyancsak fontos feladat. Az InternetKon eredményei alapján közösen kialakított elképzelések, döntési javaslatok november közepére kerülnek a kormány elé - idézték a közleményben a miniszterelnöki biztost.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com